Már bőven 2016-ot írunk, de ami késik, az nem múlik: a beígért Autó Pult Év Autói 2015 szavazással jelentkezünk. Az Autó Pult magazin épp a napokban ünnepli 6. születésnapját, ami azt jelenti, hogy saját Év Autói választásunk is immár hatéves múltra tekint vissza. Rendszerint az óév végén vagy az újév elején választjuk meg a legjobbakat, azonban olyan sok fontos modell hazai bemutatása illetve kipróbálási lehetősége csúszott át az év elejére, hogy a lehető legobjektívebb döntés érdekében a tavalyihoz hasonlóan idén is várnunk kellett kicsit a listával - egészen mostanig. Add a comment

Tegnapelőtt tettük közzé az immár 6. Autó Pult Év Autói választás első négy kategóriájának a győzteseit, de ezzel még korántsincs vége: a 2015-ös választásból további öt kategória legjobbjai hiányoznak. Szerdai cikkünkben megígértük Önöknek, hogy még a héten kihirdetjük az utolsó öt kategória dobogósait, úgyhogy máris következnek a legjobbak - így teljessé válik a lista. Add a comment

Már bőven 2016-ot írunk, de ami késik, az nem múlik: a beígért Autó Pult Év Autói 2015 szavazással jelentkezünk. Az Autó Pult magazin épp a napokban ünnepli 6. születésnapját, ami azt jelenti, hogy saját Év Autói választásunk is immár hatéves múltra tekint vissza. Rendszerint az óév végén vagy az újév elején választjuk ki a legjobbakat, azonban idén olyan sok fontos modell hazai bemutatása illetve kipróbálási lehetősége csúszott át az év elejére, hogy a lehető legobjektívebb döntés érdekében kicsit várnunk kellett a listával - egészen mostanig. Add a comment

Vajon mikor fogják ellepni az utakat az önvezető autók Magyarországon? Egyik felem azt mondja, hogy jobb, ha soha, mert sokan az új korszakot is félreértelmezik majd, a másik énem viszont alig várja, hogy az autógyártók kivegyék a sofőrök kezéből a volánt abból kiindulva, hogy sokszor milyen felelőtlen hozzáállás a sláger az utakon például már egy olyan egyszerű kétállapotú egység esetén is, mint a ködlámpa. Add a comment

A Vissza a jövőbe című filmtrilógia rajongói biztosan nagyon fognak örülni a friss hírnek, melynek értelmében feltámad a film négykerekű főszereplője, a DeLorean DMC-12. A felfelé nyíló ajtóiról híressé vált, és a Lotus segítségével két éven keresztül gyártott (1981-1982) sportautó-különlegességből a találgatások szerint jelenleg még mintegy 4000 ép példány van a gyűjtők kezében, de a közeljövőben ez a szám biztosan emelkedni fog, ugyanis egy texasi cég hivatalosan bejelentette a gyártás folytatását. Add a comment

Ahogy az előző 5 évben is megtettük, idén sem lesz másképp: az Autó Pult rövidesen megválasztja 2015 Év Autóit. Persze sokan sokféleképpen nekiláttak már ennek a feladatnak, de csapatunk a hagyományoknak megfelelően kissé máshogy helyezi el a mércét, a központba az autóipari kategóriák helyett ugyanis a fogyasztói igények kerülnek. Törzsolvasóink minden bizonnyal már jól ismerik választási rendszerünket, ami idén sem változik - következzen egy kis emlékeztető, összefoglaló.

Add a comment

Noha a használtautók piaca lényegében hatalmas olvasztótégely, mégis találni igazán szépen csillogó ékköveket a szebb napokat is megélt, jobb sorsra érdemes példányok sokaságában. Ezúttal például egy vérbeli szuperautó bukkant fel a temérdek alkalmi vétel mellett, egy Koenigsegg CCX személyében. Add a comment

Az osztrák tulajdonú Red Bull cég mindig is híres volt őrült ötleteiről, amelyeket gyakran különféle extrém sportok formájában valósítottak meg az illetékesek. Ezúttal egy újabb ötlet pattant ki a Red Bull embereinek fejéből: kitalálták, hogy milyen vicces lenne, ha egy F1-es versenyautó bejárna egy sípályát. Add a comment

Sajnos egy újabb fényes csillag tűnik el az autógyártás képzeletbeli égboltjáról: az amerikaiak hivatalosan is bejelentették, hogy a legendás Vipera - becsületes nevén Dodge Viper SRT - búcsúzik. A modell sohasem tartozott a legfejlettebb vagy legprecízebb sportautók táborába, azonban híresen nehéz vezethetősége és mennyei 8,4 literes V10-es motorja (aminek alapja alapvetően egy teherautó motorjára vezethető vissza) mindig is nagyon kívánatossá tette a sajátos formavilágú nehézbombázót, ezáltal pedig a Viper világszerte óriási rajongótáborra tett szert. Add a comment

Ha nem is vagyunk kutatók vagy jövőbe látók, a hírnevüket már többszörösen eljátszó brit tudósoknál talán biztosabb képet tudunk adni az autóipar jelenéről és jövőjéről. Az Autó Pult rohamosan közelít 6. születésnapjához, vele együtt pedig méréseink is – amelyek alapján már távlati fejlődéseket is megfigyelhetünk. Add a comment

A luxusnak nincs határa, ezt már többször is tapasztalhattuk az autózás világában. Azonban a gyártók igyekeznek mindig újabb és újabb ötletekkel előállni, hogy lenyűgözzék a vásárlóközönségüket – sokszor a négykerekűeken túl is. A Bentley például a csúcsminőségű mobiltelefonokat gyártó Vertuval szerződött nemrég 5 évre, hogy minden évbeen friss okostelefonokkal kedveskedhessenek ügyfeleiknek, természetesen a márka logójával díszítve. Add a comment

Az Audi a vadonatúj A4 Allroad szériagyártású változata mellett egy rendkívül érdekes hajtáslánccal szerelt tanulmányautóval is meglepte a nagyközönséget a Detroiti szalonon – a h-tron quattro névre keresztelt, feltűnő narancssárgás fényezésű crossover koncepció egy újabb megoldást mutat be az Audi jövőbeli alternatív hajtáslánc-elképzeléseire és ezáltal minden bizonnyal kicsit a dízelbotrány által keltett tornádót is igyekszik lecsendesíteni az erre (kissé túl)érzékeny Egyesült Államokban. Add a comment

Rengeteg ízelítő és kiszivárogtatás után a nagy premier időpontja végre elérkezett: lehullt a lepel a Mercedes E-osztályról, vele pedig új élet kezdődik a prémium felső-középkategóriában. A nagy megújulások első képviselője ráadásul soha nem látott magasságokba teszi fel a mércét. Add a comment

Noha a terepjárás igénye egyidős az autózáséval, a kezdetekben még aligha voltak olyan négykerekűek, amelyek képesek lettek volna leküzdeni a nagyobb akadályokat. Ahogyan az sok más esetben már megtörtént, ezúttal is a hadiipar volt az úttörő, ahonnan szép lassan a civil életbe is beszivárgott az értékes és hasznos technika: a terepjárók népszerűbb világát a Jeep teremtette meg, amely idén ünnepli 75. születésnapját. Add a comment

Véget ért egy újabb esztendő. Sokan ilyenkor hátra néznek, mi most viszont inkább a jövőt firtatjuk. 2016-ban ugyanis folytatja magához térését az autóipar, melynek köszönhetően számos nagy premiernek lehetünk szemtanúi. Íme, ezekbe a modellekről hullhat le a lepel az idén. Add a comment