Magazin

Célkeresztben az autós társadalom – mitől lesz nekünk jobb?

Nyomtatás

Az elmúlt hónapokban a magyar autósok számára fontos esemény történt: egy új autóklub megalakulásával ugyanis végre többszereplőssé vált ez a szegmens. Ez persze több kérdést is felvet.

Módosítás dátuma: 2010. november 11. csütörtök, 02:05

Az utolsó hangos dal: végleg befellegzett a Pontiacnak

Nyomtatás

A Pontiac, mint autógyártással foglalkozó önálló márka 1926-ban vált ismertté a General Motors által, de a cég már 1890-ben működött, mint fuvarozással foglalkozó óriás a Detroittól 40 km-re fekvő Pontiac városában. A név 1907-ben már mint rugó és kocsigyártó volt bejegyezve, míg be nem olvadt az oaklandi Motor Car Company üzemébe, amit aztán 1909-ben vásárolt fel a GM.

Módosítás dátuma: 2010. november 04. csütörtök, 02:45

Hiba a rendszerben - a passzív biztonság álságos oldala

Nyomtatás

Az autónk kiválasztásakor már szinte a vérünkbe ivódott, hogy a biztonsági jellemzőket a prioritási sorrendben az első helyeken vegyük figyelembe. Az aktív biztonságról már korábban többször is cikkeztünk, ám most egy szomorú eset kapcsán ismét ránk vár a feladat, hogy a jelenleg is hatályos, passzív biztonságra vonatkozó előírások hatásosságát felülvizsgáljuk.

Módosítás dátuma: 2012. október 10. szerda, 16:12

Téli gumikra fel! - Hamarosan itt a hó, készüljünk fel rá (videóval)

Nyomtatás

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak… áll a versben, s a napokban már bőven érezhetjük a csípősebb időjárás okozta kellemetlenségeket, sőt, a hét végére már havat ígérnek az időjósok a hegyekbe, amiből bár mi még nem kapunk, de az ezzel járó hidegből rendesen.

Módosítás dátuma: 2010. október 20. szerda, 13:18

Urak a pokolban - Egydolláros menedzserek a Ford élén

Nyomtatás

Bizonyára már Ön is nézte úgy az esti híradásokat, hogy egy-egy tudósítás végén felháborodva kellett felkelnie kedvenc kanapéjáról, hiszen nem egyszer találjuk igazságtalannak, hogy a hazánk állami- és magáncégeit vezető menedzserek tehetetlenül állnak a problémák előtt, és a legtöbb, amit tesznek, hogy ártatlanságukat bizonygatják, illetve időnként fizetésemelést szavaznak meg maguknak.

Módosítás dátuma: 2011. április 12. kedd, 13:49

„Nem kell szuperautó a BMW-nek” – az M-divízió jövője, hivatalos forrásból

Nyomtatás

A szinte nap, mint nap emlegetett válság ide vagy oda, a különlegességek és az érdekességek valószínűleg minden benzingőzzel fertőzött autós fantáziáját megmozgatják, a BMW M-divíziójának gyümölcsei pedig kivétel nélkül a legfinomabb ínyencségek közé tartoznak, már hosszú évtizedek óta.

Módosítás dátuma: 2010. október 11. hétfő, 14:52

Zümmögd a fülünkbe, hogy tapossunk bele! Elektromos sportautók csatája

Nyomtatás

Az elmúlt napokban a Párizsi Autószalont övező felhajtás közepette annyi elektromos és alternatív hajtású autóval kerültünk közelebbi viszonyba, hogy még a hagyományos benzines motorok által nyújtott hangélményért rajongó lelki világunk is alapjaiban ingott meg.

Módosítás dátuma: 2011. április 12. kedd, 13:50

Egy szeletke jövő - a hazánkba is érkező Fisker Karmával ismerkedtünk

Nyomtatás

Már „elsírtuk”, hogy a sok-sok világpremier ellenére nem voltunk maradéktalanul megelégedve a Párizsi Autószalon felhozatalával (hiába, úgy látszik, hogy az autós újságírók tényleg mindig elégedetlenek maradnak), de azért szerencsére jó néhány izgalmas falat akadt a francia fővárosban – és itt inkább az autócsodákra, mintsem a különböző tengeri herkentyűkből építkező ételekre gondolok.

Módosítás dátuma: 2010. október 06. szerda, 03:15

A Nagy Testvér figyel téged: a műholdas rendszerek szerepe a flottakezelésben

Nyomtatás

Napjainkban az emberek számára szinte természetesnek tűnik, hogy bárhol, bármikor információk tömkelegéhez juthatnak. Az internet korának beköszöntével a szabadság szele ugyan megcsapott minket, de vajon elgondolkodtunk valaha azon, hogy mindezek mögött évszázados fejlesztési munka, sok generációs szellemi tudás felhalmozódása és még világszintű nagyhatalmak számára is óriási befektetett tőke áll?

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 23. csütörtök, 04:49

A változás elixírjének első cseppje: hipermodern Peugeot-újdonság

Nyomtatás

A jövő autóinak kifejlesztésekor két nagy feladattal is meg kell birkózniuk a gyártóknak. Egyrészt le kell győzniük a technikai nehézségeket. E téren olyan hatékonynak tűnnek a konstruktőrök, hogy a fizikai határait jelző vonalakat néhány éve már kitolták, napjainkban pedig szinte ki is radírozzák azokat.

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 23. csütörtök, 09:07

4 G-nyi semmiség – élet a Ferrari Virtuális Akadémiáján

Nyomtatás

Már helyet foglalni egy Ferrari F10-es Forma-1-es autó volánja mögött is felejthetetlen pillanat, hát még órákon/napokon keresztül száguldozni vele. A múlt héten nekünk is kijutott az élményből, a gyártó szoftverfejlesztőinek köszönhetően ugyanis néhány forint ellenében virtuálisan Massa és Alonso helyére kerültünk.

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 20. hétfő, 09:57

53. oldal / 57