Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Aki egy kicsit jobban el van merülve az internet kacifántos világában, az bizonyára találkozott már a T-Rexet rövid karjai miatt kiparodizáló képekkel és videókkal. A Jurassic Park egykoron rettegett ragadozóját pedig megviselte mindez, amit az Audi reklámjában oszt meg velünk. A négykarikások egy igazán szellemes lépéssel lovagolták meg az egyik legismertebb dinoszaurusz problémáját.

A depressziós őslény a kisfilm elején megpróbáltatásairól beszél: míg a múltban mindenki félt tőle, addig mostanra vicc tárgya lett, ami bizony komolyan megnehezíti az életét. Hiába a barátok tanácsai, hiába próbál ki mindent, legszívesebben csak feküdne az ágyában egész nap. Aztán egyszer csak belefut az Audi egyik prototípusába, az önvezető, Piloted Drive rendszerrel ellátott RS7-be, és egy csapásra új értelmet nyer az élete.

A jópofa reklámfilm egyébként nem csak a humoros történet miatt érdekes, hiszen az autózás szerelmesei számára sokkal mélyebb üzenetet is tartalmaz – ha fogalmazhatunk így. Az Audi nem csak arra világít rá, hogy autózás már önmagában is felszabadító, hanem próbálja felkészíteni arra az ügyfeleket, hogy az autonóm autózás jelentheti a jövőt, még ha ez jelenleg még messzinek is tűnik. A négykarikások igyekeznek felhívni rá a nézők figyelmét, hogy az önvezető autók is igazi élményekkel szolgálhatnak majd.

Az persze más kérdés, hogy a vezetés szerelmesei számára ezt napestig magyarázhatnák, valószínűleg akkor sem érnének el vele semmit, és bár mi is kíváncsian várjuk, hogy mire lesznek képesek az autonóm négykerekűek, egy-egy izgalmas útszakaszon semmi pénzért nem mondanánk le az irányításról – persze az autópályás szakaszokra tévedve már más lehet a helyzet.