
Sokak szerint a sorozatgyártás kiöli a lelket a tömegtermékekből, s mára már valóban csak az egyedi prémium finomságok esetében engedheti meg egy-egy márka a költséges, mégis gondoskodóbb kézi készítést. A luxusmodelleken kívül a Nissan GT-R motorja is ezen különlegességek közé tartozik, ráadásul egy gyári videónak köszönhetően bepillantást nyerhetünk a sportautó erőforrásának készítésébe.
A New York-i Autószalon jóvoltából a héten már szolgálhattunk hírrel a GT-R kapcsán, hiszen immáron sokadjára frissült a japán sportgép. Noha az új generáció érkezése még várat magára, a ráncfelvarrásnak köszönhetően az R35 néven ismert széria erősebb és potensebb lett, miközben minimálisan a küllemén is változtattak a japánok.
A jól ismert 3,8 literes duplaturbós V6-os ezentúl 550 lóerő helyett 570-et teljesít majd (6800/percnél), míg a csúcsnyomaték elenyésző 5 Nm-rel, 637 Nm-re ugrott. Az erő a módosított 6-sebességes duplakuplungos automataváltón keresztül jut el mind a négy kerékhez, ám arról egyelőre nem esett szó, hogy mindez a jelenleg is 315 km/h-s végsebességre és a szinte hihetetlen, 2,8 szekundumos 0-100-as sprintre milyen hatással van.
Kedves Olvasóinknak figyelmébe ajánljuk ezt a videót, amellyel a Nissan azt kínánja demonstrálni, mennyire komplex a GT-R erőforrásának gyártási folyamata, mennyi odafigyelés és szakértelem kell egy ilyen csúcsmotor összeépítéséhez. Minden motort az öt kiválasztott szakember egyike szereli össze – a japánok Takumi néven emlegetik a különleges feladatot végzőt. Ahhoz, hogy valakiből Takumi válhasson a Nissannál, a videóban is részletezett utat kell végigjárni.
A motorépítés szépséges folyamata mellett azonban a japánok már javában dolgoznak a következő generáció fejlesztésén, amely 1-2 éven belül érkezik majd meg, s a Nissan minden bizonnyal támaszkodik majd a nélkülözhetetlen tapasztalattal bíró Takumi motorépítőkre.
