2017. Szeptember 23., Szombat

Frissitve:02:37:32

Együttműködésre lépett a MINI és a Katona József Színház

Nyomtatás

Szeptember 7-én újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarországon a MINI története: a brit prémium márka hazai forgalmazója, a BMW Group Magyarország együttműködési megállapodást kötött a Katona József Színházzal, felhelyezve a MINI-t a hazai kulturális élet térképére – a jeles eseményen pedig mi is részt vettünk.

A MINI és a színház közötti megállapodás értelmében a két márka egymást támogatja a 2017/2018-as évadban, illetve közös programok kialakítását is kezdeményezik. A MINI idén januárban definiálta újra és kezdte el magasabb szintre helyezni magyarországi jelenlétét, elindítva márkanagyköveti programját, melynek folytatásaként a Katona József Színházzal való partnerséget jelentett be.

„Biztosak vagyunk abban, hogy ez a közös munka mindkét fél számára újfajta értékeket teremt és új tapasztalatokat hoz. Több mint 40 éves múltra visszatekintő Art & Culture programjában a BMW Group jelenleg több mint 100 kulturális intézménnyel működik együtt világszerte, a MINI márkát tekintve pedig Magyarországon ez az első ilyen jellegű kapcsolat. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt az ország egyik legelismertebb művészszínházával létesíthettük: a Katona filozófiája, kiváló társulata és kommunikációja mind-mind biztosítékot jelent arra nézve, hogy a MINI nem is lehetne jobb helyen a magyarországi kulturális életben” – mondta Massimiliano Di Silvestre, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója.

Máté Gábor, a Katona igazgatója elmondta: „a Katonában hagyományosan azon vagyunk, hogy új utakat keressünk a színpadon és azon túl is. Úgy vélem, ez az együttműködés is jó példa erre: két, teljesen más területen működő, ugyanakkor folyamatos innovációra törekvő partner közös munkájáról van szó. Külön öröm számomra, hogy egy olyan, nagy hagyományokkal bíró márka, mint a MINI döntött úgy, hogy a Katona értékei mellé áll, s bízom abban, hogy a nonprofit szféra és a versenyszektor ez a találkozása mintát mutathat”.

Az udvarias, és valóban örömteli beszédek után a színházteremben Nagy Ervin adott elő nekünk egy rövid jelenetet a Katona József színház egyik jelenleg is futó előadásából, hogy aztán Ónódi Eszterrel együtt egyfajta tárlatvezetést tartsanak nekünk a színházban – nagyon érdekes volt belesni a színfalak mögé, amit a színészek izgalmas történetekkel és kulisszatitkokkal tettek még izgalmasabbá.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark