2015.10.29. A sorozatgyártás küszöbén áll a Honda vadonatúj tízsebességes (!) automataváltója, ami a fokozatok számát tekintve egyedülálló. Hogy van-e értelme fokozni a 8-9 gangot, azt nem tudjuk, de azt igen, hogy a 10. sebesség egy kizárólag nagy sebességeknél kapcsolt 'overdrive' fokozat, ami a fogyasztás csökkentését szolgálja.
2015.10.28. Már olvashattak hasábjainkon a vadonatúj Ford Focus RS gyári "Így készült" filmsorozatáról, amelyben a gyártó bemutatja a 350 lóerős kompakt születését. A mai nap folyamán megjelent a filmsorozat 4. része, ami ide kattintva tekinthető meg.
2015.10.27. Izgalmas hetünk lesz, amely az összehasonlító tesztek jegyében zajlik. Hatos crossover tesztünk záró akkordja mellett az új Honda Jazz csap össze hasábjainkon a Peugeot 208-cal, mellettük pedig Porschékről és Mercedesekről olvashatnak majd.
2015.10.20. A márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be a Toyota kis crossovere. A merész négyajtós apróságot C-HR néven tanulmányként már láthattunk.
2015.10.15. A Volkswagen friss botránya, a dízelmotorok manipulált károsanyag-kibocsátása az autóiparra negatív hatással van, a filmipar viszont még profitálhat belőle: a hírek szerint Leonardo DiCaprio és a Paramount Pictures filmet szeretne forgatni a történetről. Hogy mikor, azt egyelőre nem tudjuk, de a siker borítékolható, főleg, ha valósághűen és minél kevesebb hibával sikerül megvalósítani a filmet.
2015.10.14. Továbbra is éveket kell még várnunk rá, de egyre több hivatalos információ lát napvilágot a Volkswagen Phaeton következő generációjával kapcsolatban. A márka manapság legkevésbé népszerű modelljének utódja érzelmesebb formákat kap, amely mellett W12-es biturbó benzines és elektromos hajtáslánc fokozza az érdeklődést, az önvezető funkciókról nem is beszélve.
2015.10.08. A Tesla gőzerővel fejleszt, több újdonság is várható az amerikai, elektromos autókat gyártó cégtől. Elon Musk igazgató kiszellőztette, hogy a Model S és a friss Model X SUV után érkezik egy új páros: jövőre a kisebb Model 3 és 2017 körül a rá épülő, és a Model X-hez hasonlóan szárnyas hátsó ajtós Model Y crossover. Az összes újdonság szélvészgyors, és persze tisztán elektromos lesz.
2015.10.06. Nem akármilyen hete lesz az Autó Pult szerkesztőségének. Hat különböző modellt veszünk át, hogy aztán egy nagy összehasonlító tesztben mindannyian egymásnak feszüljenek - a tét az egyik legnépszerűbb és legdivatosabb kategória koronája.
2015.10.05. Opel GT kupé koncepció készül a Genfi Autószalonra? A legfrissebb hírek szerint igen: a modell alapjait a legújabb, K szériás Astra platformja adja majd, és a visszajelzésektől függően előfordulhat, hogy sorozatgyártásba kerül.
2015.09.30. 2020-ra öt új modellel jelentkezik a MINI. A nemrégiben megújult márka kínálatának bővítéséből a Cabrio, majd a Countryman, ezt követően pedig jó eséllyel egy kupé, egy roadster és a Paceman utódja veheti ki a részét - de utóbbi három modell kiléte még változhat.
2015.09.24. Ismét frissülhet a Nissan GT-R a következő generáció érkezése előtt. A váltásig ugyanis még évek vannak hátra, a 2007-ben bemutatott modell iránt viszont fel kell tartani az érdeklődést - ez a GT-R Nismónál gyorsabb új verzióval sikerülhet is.
2015.09.18. A márciusi Genfi Autószalonon fog bemutatkozni a Maserati Levante. Az olasz prémium crossover először turbós benzines és dízel motorokkal áll rajthoz, de később konnektorról tölthető hibridként is elérhető lesz.
2015.09.15. Megnyitotta kapuit a Frankfurti Autószalon. A német seregszemléről első kézből szállítjuk az információkat.
2015.09.08. Óriási beruházásra készül a Seat: a következő 4 évben 3,3 milliárd eurót fognak költeni a spanyolok fejlesztésre, kutatásra, ami a márka történelmének legnagyobb tőkeinjekciója lesz. Persze ezzel párhuzamosan szép számban érkeznek majd az új típusok, a következő 2 évben 4 új modell megjelenésére számíthatunk - az első egy ígéretes crossover lesz, ami jövőre fog debütálni.
2015.09.08. A Lamborghini Huracán alapjain kel életre a gyártó ünnepi modellje. A 770 lóerős Centenarióból mindössze 20 példány készül, amely várhatóan rekord gyorsasággal gazdára talál nettó 540 millió forintos ára ellenére.
2015.09.07. A legfrissebb hírek szerint már az októberi Tokiói Autószalonon bemutatkozik a Nissan Leaf következő generációját előre vetítő tanulmány. A népszerű elektromos modell utódja nagy lépést tesz előre: egyes források szerint egy feltöltéssel akár 400 km megtételére is képes lesz.
2015.09.04. A BMW hivatalosan is bejelentette, hogy a Frankfurti Autószalonon bemutatkozik az M6 Competition Edition. A 600 lóerős sportkupé a bajorok elmondása szerint jóval egyedibb lesz, mint eddig bármelyik M6-os, és természetesen szinte minden elérhető extrát megkap majd - a részletekről a leleplezés után mi is beszámolunk.
2015.09.02. A hatfokozatú kézi váltó mellett hamarosan opcionálisan a hétfokozatú duplakuplungos automataváltó is elérhető lesz a Porsche Cayman GT4-hez. Mindez egyértelmű válasz az ügyfelek kérésére, egyben pedig biztosíték, hogy a jövőben még kevesebb manuális váltós Porsche kap helyet.
2015.09.01. Fokozza a sportosságát a Toyota. A japán márka a Tokói Autószalonra Midget néven Lotus 7 ihletésű könnyű sportautó tanulmánnyal készül. A háromüléses nyitott modell 700 kilós tömegét 1,5 literes benzinmotorral rendelkező hibrid hajtáslánc repítheti.
