Éppen ma ünnepli világpremierjét a Honda Civic legújabb, 10. generációja, de a japánok már az izmos csúcsváltozaton törik a fejüket. Erre bizonyítékként mutatják meg nekünk a Type R koncepciót, amely ezúttal is méltó módon közelít a neves márkajelzéshez.
Láthatóan nagyobb tengelytávval - galériaAmi a részleteket illeti, a modell elsősorban formai tanulmányként született, és azt szemlélteti, hogy formailag az új alapok mennyivel dinamikusabb csúcsmodellt szolgáltatnak. A hosszabb, tágasabb karosszériát az előd stílusában alakították át a mérnökök, vagyis szemből és hátulról is agresszív, hatalmas légbeömlőket, erőteljes légterelőket és hatalmas hátsó szárnyat találunk. Mindezt vörös részletek díszítik, amely szín a három működő kipufogóvég középső csövén is feltűnik.
Az alapok nagyon, a részletek csak kissé változtak
Alacsonyabb, szélesebb kiállássalA tanulmány az elődnél nagyobb és szélesebb abroncsokat visel: 19 helyett 20 colos kerekekre húztak 235 helyett 245 mm széles, nagyteljesítményű abroncsokat a gyáriak. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezeket mekkora teljesítmény sanyargathatja, de szinte bizonyos, hogy az előd hajtásláncát örökli az új modell, vagyis kétliteres, négyhengeres turbómotorra és elsőkerékhajtásra számíthatunk, legalább 310 lóerővel és 400 Nm nyomatékkal. A globális alapok miatt újdonságként Észak-Amerikában is elérhető lesz a típus, így könnyen lehet, hogy a hatfokozatú kézi váltó mellett duplakuplungos automataváltós alternatívát is készít a Honda.
Az új Civic Type R is Nagy-Britanniában, Swindonban készül majd, és elődjéhez hasonlóan körülbelül 10 millió forintos áron lehet majd hazavinni. A többi részletre sem kell már sokat várni: a végső premier már jövőre várható.

