Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Tegnap németországi és dániai köztes állomással egészen Svédországig utaztunk, hogy élőben, az elsők között megcsodálhassuk a Volvo legfrissebb büszkeségét és a 90-es csúcsszériájának negyedik, egyben utolsó tagját, a V90 Cross Country modellt. A V90 CC Malmö mellett, pontosabban fogalmazva világszerte egy időben egyszerre több helyszínen ünnepelte világpremierjét, mielőtt a Párizsi Autószalonon a nagyközönség is megcsodálhatja. A sikervárományos gólyalábra állított luxuskombi a jövő év első felében érkezik meg a magyarországi kereskedésekbe, de már az autó hivatalos hazai árait is ismerjük.

Az elsők között láthattuk a Volvo V90 CC-t - galériaNagy meglepetésre nem kell számítanunk, hiszen a recept nagyjából ugyanaz, mint a korábbi V70 Cross Country illetve XC70 modellsorozatok esetében. A Volvo legnagyobb puttonyos modelljéből készített ’telekjáró’ verziók különben immár közel 20 éve vannak piacon, hiszen az első generációs V70 Cross Country 1997-ben debütált, nem mellesleg pedig a műanyag terepes kiegészítőkkel ellátott, emelt hasmagasságú luxuskombik első szériagyártású képviselője volt, egy igen nagy divathullámot elindítva. 1997 óta három generáció is született a V70 CC/XC szériából, a sorozat pedig most V90 Cross Country néven folytatja pályafutását, hiszen a V70-et a V90-es luxuskombi váltotta le a Volvónál.

A nagy Volvo CC-k már közel 20 éve vannak velünkAkárcsak az elődöknél, a tegnap leleplezett V90 CC is alapos változtatásokon ment keresztül a V90 bázismodellel összehasonlítva: amellett, hogy a tervezők elöl-hátul átdolgozták az autó megjelenését a friss lökhárítókkal, és az autót a szokásoknak megfelelően különféle műanyag védőelemekkel és természetesen alvázvédő páncéllal látták el, a nyomtávot kiszélesítették, egyedi méretű és gumikeverékű, ballonosabb kerekeket szereltek a modellre (különben akár 21 colos méretig tart a kínálat), a futóművet pedig nem kevesebb, mint 60 mm-rel emelték meg, és teljesen új rugókat illetve lengéscsillapítókat alkalmaztak, az egyedi beállításokon felül. Az így elért 210 mm-es hasmagasság a jóval magasabb SUV-ok nagy részének is becsületére válna, így nem csoda, hogy a Volvo igencsak büszke a V70 Cross Country terepképességeire, miközben azt ígéri a gyártó, hogy az autó mindeközben egy valódi luxuskombi marad, közúti képességei nem romlanak. A modell természetesen a 90-es széria többi tagjához hasonlóan légrugózást is kapott.

190-től 320 lóerőig, széria összkerékkel - galériaA motorkínálat a Volvo friss fejlesztésű négyhengeres, 2-literes turbós benzines és gázolajos motorcsaládjából áll, az összkerékhajtás pedig egyelőre minden változathoz széria, de elképzelhető, hogy a jövőben az elődhöz hasonlóan elsőkerékhajtású CC is megjelenik. Benzinfronton az alapot a 254 lóerős T5 erőforrás jelenti, a csúcs pedig a 320 lóerős T6, míg a dízelpalettán 190 lóerőt produkál a D4, a D5 pedig 235 lóerős – akárcsak a Volvo 90-es családjának többi tagjánál. A belépő dízelmotort leszámítva az összes motorhoz széria a nyolcfokozatú Aisin-féle automataváltó. Felszereltségi szintből különben kettő lesz, a ’sima’ Cross Country, valamint a ’Cross Country Plus’, de az extralista természetesen végeláthatatlan.

A Volvo vezetője nagy büszkeséggel készül leleplezni a 90-es széria 4., egyben utolsó tagját

Gyönyörű és kiváló luxus-mindenes, drágán - galériaÉs hogy mennyi az annyi? A kézi váltós belépő dízelváltozat bruttó 15,56 millió forinttól fog startolni. Az alapfelszereltségű D5 bruttó 17,28 millió forinttól indul, a T5 17 milliótól, a T6 pedig 19,38 milliótól. A drágábbik felszereltségi szint pedig egységesen 1,37 millió forinttal emeli meg a végösszeget. Annyi bizonyos, hogy a Volvo legfrissebb büszkesége nem éppen olcsó mulatság, de nem csodálkozhatunk, hiszen egy mind utasterét, mind pedig csomagterét tekintve óriási, és a legmagasabb technológiai színvonalat képviselő luxusautóról beszélhetünk, amely ráadásul úgy büszkélkedhet (állítólag) kiváló terepképességekkel, hogy nem olyan magas építésű, mint a klasszikus SUV-ok (például a jó kis XC90). Éppen ezért drágaság ide vagy oda, a gyönyörű és kívánatos V90 Cross Country sikere már előre borítékolható – már alig várjuk, hogy kipróbálhassuk az autót, addig viszont csemegézgessenek helyszíni galériánkból.