2018. Június 20., Szerda

Frissitve:03:37:41

Audi A1 1.4 TFSI teszt - Kicsi én

Nyomtatás

A mérsékelten sikeres, ám feledtébb praktikus és jövőbemutató A2 után az élménydús kisautók által megpuhított szíveket az A1-el szeretné meghódítani az Audi. A siker érdekében a németek létrehozták a világ egyik első prémium miniautóját, amely okkal hordja magán az elnevezést. De mi rejlik e mögött?

Hagyjuk a MINI-vel való hasonlítgatást! A brit miniautó éppen elég ideje van velünk ahhoz, hogy tudjuk: inkább élménydús és stílusos jelzőket aggathatunk rá, mint a mai kisautók ismérveit. Ugyanis legyen a típus bármennyire szerethető, mely Cooper S vagy éppen JCW verziójában még remek sportkupéknak is feladja a leckét, a MINI egyvalamit biztosan nem tud: hiányzik belőle a hétköznapi praktikum és a könnyed, nőies kezelhetőség, arról nem is beszélve, hogy sokaknak egyszerűen túl szűk.

Utóbbi tulajdonságok pedig épp az A1 ismertetőjegyei. Az Audi tényleg igyekezett a nagyautóknál megtanult minden tudást belepréselni a kis karosszériába, amely igyekezet jól meg is látszik rajta. Már a külső, és főképp annak morcos LED-es nappali fényével ellátott lámpateste árulkodik a négykarikás márkához való tartozásról, de több vonás is arra utal, hogy ha az A5-öt összenyomnánk, hasonló végeredményt kapnánk. A külső persze ízlés kérdése, de már ide is csempészett a márka némi személyre szabhatóságot: néhány árnyalatnál - némi felár ellenében - a tetőívek színével variálhatunk, vagy nagyobb ráfordítással a többi modellnél megszokott S-Line morcosító kúrára is beutalhatjuk a csöppséget.

Belül ugyancsak nagyobb a megszokottnál a színek választéka – de azért ne gondoljunk MINI-t, vagy DS3-at, esetleg magunkat zavarba ejtő választékra. A műszerfali díszítőbetét és az ülések színvilága mellett a légbeömlőket körülölelő borítást színezhetjük kedvünkre.

Kisautó ide vagy oda, jól látszik, hogy az ingolstadti mérnökök a hagyományos, konzervatívabb prémium vonalon indultak el, melyet épp csak a hölgyek számára is tetszetős személyre szabási lehetőségekkel bővítettek – de a radikális, kitárulkozó megoldásoktól mentes az A1. Ennek köszönhetően még piros színben is jól megtalálta helyét az A7 és az A3 Sportback mellett a győri szalonban.

Azt döntse el mindenki maga, hogy a formákat mennyire kedveli, viszont borítékolhatom, hogy a beltéren senki sem talál sok kifogásolnivalót. Egyedül a válltér szűkösebb az átlagosnál, de ez csak akkor válik zavaróvá, ha két megtermett férfiember foglal egymás mellett helyet. Egyébként a helykínálat és az üléspozíció is remek, a minket körbevevő anyagok pedig a márkától megszokott minőségben és remek összeszereléssel fogadják a fürkésző kezeket. A praktikum, a kezelhetőség és a letisztultság mind példás és németesen átgondolt, borsos feláért pedig az állítható lengéscsillapításon kívül (erre még visszatérünk) minden extrát megkapunk, amely könnyebbé teszi életünket.

Alapvetően hátul helyet foglalva sem húzzuk a rövidebbet, feltéve, ha 175 centiméternél megálltunk a növésben – e felett már a fejtér kompromisszumokat követel. Aki tehát magasabb embereket fuvarozna, annak érdemes várnia a hamarosan érkező ötajtós A1 Sportback-re, amely jelentősebb raktérrel is szolgál. Ezen a téren a tesztalanyunkkal sem kell nagy kompromisszumot kötni, ugyanis már alapból bepréselhetünk 267 liternyi csomagot hátra, és a hátsó ülések ledöntésével egy köbméteresre hízik a raktér.

Menet közben is erősödik az érzés, miszerint leginkább az úrias vagy éppen női vezetőknek szánták a tervezők az A1-est. Az egyébként jól megvezetett, pontos hatsebességes váltó itt hosszabb utakon, finoman jár, és a változó szervorásegítésű kormány szintén könnyed forgatást tesz lehetővé, de a kommunikációja és a pontossága nem hagy kívánnivalót maga iránt. Az A1 vezetése így amellett, hogy azért szolgáltat némi sportos precizitást, inkább a hétköznapok praktikumában tökéletesedik ki.

Pedig a hajtásláncban ott van a tűz: az 1.4 TFSI motorban ezúttal sem kellett csalódnunk. Az egyetlen turbó által lélegeztetett benzines négyhengeres már a pincéből húz, szépen felépítve 2400-nál kiteljesedő erejét. Ha pedig tovább nyomjuk a gázpedált, a fordulatszámmérő heves táncba kezd a 4000-es érték elérésével: itt olyan lelkesedéssel lobban lángra az A1 szíve, hogy a 122 lóerős csúcsteljesítmény helyett 140 lóerőt is gond nélkül elhittünk volna. Azért turbós mivoltát ez a motor sem hazudtolja meg: 5500-nál már kifogy a szuflából, viszont legalább váltásoknál nem kell sokat várni, mire ismét megújult erővel húz a kis erőforrás. Külön dicséret, hogy a start/stop rendszerrel szériában megáldott motor valóban képes a gyárilag előírt 5,3 literes vegyes fogyasztás tartására - ehhez nagyban hozzájárul a dízelesen hosszú hatodik fokozat is.

Az alap futómű hangolása kellemes lehet, ugyanis tesztautónk az Ambition felszereltséghez szériában járó sportfutóművel is bőven elfogadható komfortot tudott felmutatni. Sőt, az orr kimondottan ügyesen birkózott meg akár a nagyobb úthibákkal és adta át az erőt az útra, viszont a hátra kerülő hely- és költségtakarékos csatolt lengőkaros megoldás néha fel-felütött. Jól látszik, hogy a tervezőknek itt már kevesebb játékterük maradt. Cserébe kellemesen gyors kanyarvételre számíthatunk, amely a kis méreteket figyelembe véve még némi mosolyt is csal arcunkra. De ne féljenek: az örömittas percekért cserébe komoly kompromisszumot nem kell kötnie a sportfutóművet kérő vásárlóknak sem.

A legnagyobb kompromisszum inkább a kasszánál várja a vásárlókat. Az A1 ugyanis költséges mulattság, olyannyira, hogy az akciós extracsomaggal is épp a divatcikkek fényfürdőjében úszkáló MINI árán áll. Ez meg is látszik az eladásokon: a várt siker ugyanis egyelőre elmaradt.

Pedig önmagában nézve remek kisautó az A1, amely a hétköznapokban tökéletes társ lehet, miközben már a tesztelt kivitelben is szolgál némi élvezettel. Csakhogy ugyanez elmondható a VW Polóról is, amely szintén minőségi kisautónak tekinthető, ennél fogva pedig túlzó az A1 hozzá képest felmutatott 30 százalékos felára. Elvégre egy Passat és egy A4 között is csak 10 százalékos a különbözet...

Az általunk tesztelt kivitel ára 7,65 millió, amit csak részben indokol a minőségi kivitelezés. Így pedig joggal érezheti túlárazottnak a piac a modellt, főleg akkor, ha a különlegességet szintén bő kézzel mérő Citroen DS3 34 lóerővel izmosabb kivitele is több mint kétmillióval olcsóbban hazavihető. Ha pedig józan prémium kisautóra vágyunk, az egy mérettel nagyobb, de azért négyszemélyes Volvo C30-at már a remek 112 lóerős dízelmotorral is hazavihetjük akciósan hatmillióból.

Persze lehetne itt min spórolni, de az A1-hez nem kapható a Polo 105 lóerős 1.2 TSI-t és DSG automatát felvonultató hajtáslánca; a négykarikáshoz kapható 86 lóerős kivitel az ötsebességes váltóval már kissé túl szerény ajánlatnak hangzik ebben a kategóriában. Így az 1.4 TFSI a kínálat legjobb vétele, még ha a szintén ötsebességes váltóval ellátott 105 lóerős 1.6 TDI-t is megkapjuk ugyanennyiért. A benzines turbómotor ugyanis alig fogyaszt, miközben tüzességével, nyomatékosságával és kulturáltságával bárkit levehet a lábáról. Ráadásul további félmillió forint ellenében rendelhető a hétsebességes DSG duplakuplungos automataváltóval is. Csak kár, hogy egy jobban felszerelt verzióra már 9 millió feletti árcédulát is akaszthatunk a helyeként borsos extraárak miatt. De hát, ha egyszer szerény felszereltséget nem érdemel egy igazán prémium miniautó.

A tesztelés lehetőségét ezúton is köszönjük a Porsche Győrnek!

Néhány szóban

Az A1 jól illeszkedik az Audi kínálatába és remek választás azoknak, akik megtehetik, hogy a prémiumkategória rendkívül boros árát kifizessék egy kiskocsiért. Élményautónak nem őt vinnénk, de hétköznapi használatra és hölgyek számára elsőrangú választás lehet.

Előnyök: Remek anyagminőség; Jó átláthatóság; Egyszerű, könnyed kezelhetőség és vezethetőség; Remek hajtáslánc; Jó fogyasztás

Hátrányok: Válltérben szűkös elöl; Fejtérben szűkös hátul; Kevésbé igényes hátsó futómű-konstrukció; Drága alap- és extraár

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark