MINI Countryman Cooper SD ALL4 (2017) teszt – Maxi MINI

Nyomtatás

Egy 4,3 méteres autót mindennek lehet nevezni, csak mininek nem, azt azonban tudjuk, hogy a MINI-nél ez már régóta nem zavarja a vezetőséget: az angol márka a BMW irányítása alatt nagyra nőtt. Mi azonban nem okolnánk a döntéshozókat, amiért nem hagyták, hogy a név keretek közé szorítsa őket, hiszen a MINI életérzés nem csak városi apróságok esetében tud kiteljesedni – erre pedig nem is kell jobb példa legutóbbi tesztautónknál, a Countryman Cooper SD-nél.

A második generációs Countrymanhez korábban is volt már szerencsém, hiszen a legvadabb JCW változat kulcsait is nekem sikerült megkaparintanom. Akkor paradox érzésekkel búcsúztam az autótól, és reméltem, hogy később más hajtáslánccal is tesztelhetem. Ehhez nem is kívánhattam volna jobb alanyt, mint a Cooper SD, hiszen a csúcs-benzines után a csúcs-dízelt is kipróbálhattam, így teljes képet kapva a kínálat tetejéről.

A sportosságra kihegyezett JCW verzió után az SD egy jóval elegánsabb összeállításban érkezett meg hozzánk, és bár ennél a változatnál is bőven találkozhatunk dinamikát sugalló elemekkel – mint például a nagyobb légbeömlők, a hangsúlyos kipufogók vagy éppen az S jelölések –, az érdekes barnás-narancssárgás fényezés, a fekete tető és a krómdíszítések sokkal inkább az elegancia irányába viszik el az amúgy izmos modellt.

A tervezők előtt kalapot kell emelnünk, hiszen hiába a 4,3 méteres hossz, a több mint 1,8 méteres szélesség és a közel 1,56 méteres magasság, a legtöbben elsőre így is egy kicsi autónak látják a Countrymant, egy MINI esetében pedig úgy gondolom, hogy ez inkább dicséret. Ehhez persze nagy valószínűséggel maga a márkanév és az emberek fejében élő kép is hozzájárul, de így is csak hosszas szemlélődés után látják be, hogy nem egy kicsi autóval van dolguk – ez pedig leginkább akkor szembetűnő, ha egy másik négykerekű mellett parkolunk. Ez mindenesetre egy érdekes jelenség, és mindig megmosolyogtatott, amikor a piros lámpánál beállva egy, a legnagyobbakat leszámítva bármilyen autó mellé, a sofőr nagyra nyílt szemekkel bámulta a maxi MINI-t.

Noha azt gondolom, hogy a MINI modelljei kívül és belül egyaránt maximálisan megérdemlik a prémium jelzőt, itthon még mindig sokan furcsállják, hogy miért kerülhet 10-15, sőt, akár közel 18 millió forintba egy ilyen autó, holott ennyiért már Audit, BMW-t vagy Mercedest is kaphatnak – hogy csak a klasszikusoknál maradjunk. Arról azonban sokan nem vesznek tudomást, hogy a MINI autói tulajdonképpen egy szinten vannak minőségben az előbb említett márkákkal – sőt, ugyebár a BMW-vel még műszakilag is közösködnek. Ettől függetlenül persze rengeteg pénzről beszélünk, de amennyiben az előbb felsorolt márkák esetében nem csodálkozunk ilyen összegek emlegetésén, úgy a MINI-nél sem kellene – szerencsére azért Magyarországon is egyre inkább kezdenek ehhez hozzászokni az emberek. Ezen a ponton azért leszögezném, hogy ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez nem sok bármilyen autóért, csupán arról van szó, hogy a MINI is megérdemli az egyenlő bánásmódot.

Térjünk azonban vissza az autóra, amely belül is hozza az ellenállhatatlan MINI stílust: a látványos billenő-kapcsolók, a mindenféle szín megjelenítésére képes hangulatvilágítás és a kerek műszerek már önmagukban megalapozzák a hangulatot – egyébként még maga a műszerfali betét is képes világítani, ahogyan azt Vajda kolléga korábban meg is örökített. A feláras, kifejezetten kényelmes és nem mellesleg látványos székek fejtámlájának hátán az Egyesült Királyság zászlaja rajzolódik ki, de a Union Jack-kel több helyen is találkozhatunk még. A külsőre rímelő színösszeállítás egyébként kifejezetten jól áll az autónak.

Az összeszerelés prémiumhoz méltó, az anyagok minősége pedig szintén hozza az árcéduláért cserébe elvárható szintet. A MINI képére szabott iDrive rendszer ezúttal is jól működik, és érintéssel is kezelhetjük, ami a továbbra is kissé rosszul elhelyezett tekerőkapcsolót tekintve jó dolog – bár mi még így is inkább utóbbit használtuk. Egyébként ez, és a kissé korlátozott körkilátás mindössze az a két részlet, amibe bele lehet kötni az ergonómia terén. Az üveglapra vetített head-up kijelző minőségben hozza azt a szintet, amit a szélvédős megoldások, de azért valamivel lejjebb kell tekintenünk, mint utóbbiaknál.

A helykínálat hozza azt, amit az autó külső méreteitől el is várunk – sőt, aki kisebbnek látta a Countrymant, mint amilyen, azt alaposan meg is lepheti. Elöl mindenki kényelmesen elfér, és 185 centiig hátul sincs gond, még a kettős tetőablak megrendelésével sem – lábtér és fejtér is van bőven, persze inkább négy személy számára kényelmes a hely. A csomagtér 450 liternyi űrt kínál alapból, de bővítve akár 1309 liternyi csomagot is elvihetünk a Countryman-nel. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy első ránézésre valamivel kisebbnek tűnik a csomagtartó, ami nem is ámítás, ugyanis a 450 literben a padló alatti hatalmas rekesz is benne van – igaz, ezt is ki lehet használni, csak valamivel körülményesebb. A MINI egy jópofa, kihajtható párnát is elrejtett itt, aminek köszönhetően a védelmet nyújtó ötödik ajtó alatt kényelmesen pihenhetünk meg a küszöbön helyet foglalva.

Eddig azonban gyakorlatilag minden Countyman ugyanazt tudja, a hajtáslánc viszont különbséget jelenthet. Tesztautónkban a legizmosabb dízel egység kapott helyett, ami a Cooper SD jelölést viseli, és 190 lóerőt valamint 400 Nm-es csúcsnyomatékot hoz ki négy hengerből és 2 literből. Ehhez az erőforráshoz alapáron jár a nyolcfokozatú automata váltó, ami kiválóan teszi a dolgát: gyorsan és jól hoz döntéseket, amiket persze az üzemmód-választóval befolyásolni is tudunk. Alapból ugyan nem jár, de tesztautónkban a MINI-nél ALL4 névre hallgató összkerékhajtás is szerepelt, aminek felára egyébként 640 ezer forint – noha a rendszer ügyes, hacsak nem elengedhetetlen, mi biztosan nem áldoznánk rá ennyit.

A JCW-nél azt kellett megállapítanom, hogy a 231 lóerős erőforrás ugyan gyorsan mozgatja a Countrymant, az igazán sportos viselkedéshez talán már kevés, ráadásul crossover létére nem is igazán illik a vadulás az autóhoz. Noha köztudott rólunk, hogy egyáltalán nem vagyunk a dízelmotorok feltétlen hívei, ezúttal azt kell mondanom, hogy a kulturált, kifejezetten izmos gázolajos hajtáslánc jobban illik a legnagyobb MINI-hez. Az erő minden helyzetben elegendő, amit a 7,6 másodperces 0-100-as sprint is jól mutat, és bár nagyobb sebességnél már kissé kifullad, az előzéseket nyomatékból megoldja, ráadásul a hangszórókból érkező alapból finom, sport módban pedig agresszívabb hangaláfestés kellemesen elnyomja a dízelmotor szinte minden zaját, miközben egyáltalán nem zavaró – sőt, tulajdonképpen jó hangulatot varázsol.

Persze továbbra is kipróbálnánk a normál S változatot, ami a 2-literes benzinesből hoz ki 192 lóerőt és 280 Nm-es csúcsnyomatékot, ráadásul manuális váltóval is elérhető. Eddig azonban a Cooper SD lehet a nyerő, amit a benzinkutaknál is bizonyít, ugyanis még a sportos vezetési stílusban teljesített teszthét átlaga sem rúgott 6,7 liternél magasabbra, ami a még üresen is több mint 1,5 tonnás autótól – és akkor az utasokat és az akár több száz kilós pluszt jelentő extrákat még bele sem számoltuk. A normakört még ennél is jóval kevesebből, 5,9 literből megfutja a Countryman – az összkerékhajtás elhagyásával pedig még jobb eredményt kaphatnánk.

A váltó kiválóan teszi a dolgát, és a kormányzásra illetve a futóműre sem lehet panaszunk. Előbbi a visszajelzésekkel ugyan szokás szerint fukarkodik kissé, de pontos, és a súlyozása is jó, míg utóbbiból a feláras, állítható megoldás került a tesztautóba, aminek köszönhetően hangulatunktól függően sportos, vagy éppen komfortos is tud lenni az autó – habár utóbbi esetben is megvan az alap feszesség. A Countryman egyébként kifejezetten jól autózható, nem áll ellen a dinamikus vezetésnek, de igazából nem kívánja benne az ember a sportolást. Vezetéstámogató asszisztensek terén volt adaptív tempomat, tolatókamera és vészfékrendszer is, melyek mind jól működtek, de a sávtartó automatikát azért még hiányoltuk az autóból.

Az egy dolog, hogy az SD jelű hajtáslánc valamivel jobban illik a Countrymanhez, de ebben azért az is benne van, hogy valamivel jobb árat várunk a gyengébb, gázolajos változattól. Ezen a ponton azonban elvérezhetne tesztautónk, ugyanis a tesztautó 17,22 milliós ára valamivel több is, mint korábbi JCW tesztautónk volt, így pedig azért elgondolkodtató a dolog – igaz, a fogyasztáselőny még mindig az SD felé billentheti a mérleget. Ezek az árak azért valamelyest csalókák, ugyanis az alapárat és a normaárat tekintve máris kirajzolódik a valódi különbség, ami közel 2 millió forint, így pedig el is dőlhet a kérdés, hacsak nem a legjobban felszerelt verziókra fáj a fogunk. A Countryman Cooper SD egy józan, ám bőséges felszereltséggel 12,33 millióért lehet a miénk, ami továbbra is rengeteg pénz, de ne feledjük, egy prémium autóról beszélünk, ami ráadásul nem is olyan kicsi, mint azt sokan gondolják – az összkerékhajtásról lemondva pedig további 640 ezret spórolhatunk.

Érdemes megnézni azt is, hogy mennyivel lehet olcsóbb a benzines S változat, főleg, ha lemondunk az automata váltóról is, ugyanis mindezzel már közel 1,4 milliót spórolhatunk, amivel már 10,5 millió alatt hozzájuthatunk a Countrymanhez 192 lóerővel – ismétlem, mindez automata váltó és összkerékhajtás nélkül, de még az automata váltót beleszámolva is 530 ezret nyerhetünk, amin érdemes elgondolkodni. A jolly joker mégis a Cooper S E lehet, amely 224 lóerős rendszerteljesítményével és konnektoros hibrid kialakításával fogyasztásban és menetteljesítményekben is kiváló eredményeket tud felmutatni, és normaáron alig több mint félmillióval drágább az SD-nél – mi jó eséllyel ezt a változatot választanánk.

Méretek tekintetében ugyan több konkurenst felsorolhatunk, de azt gondolom, hogy az utánozhatatlan MINI stílus miatt nincs sok értelme a konkrét összehasonlításnak. Egyébként az Audi Q3, BMW X1, Mercedes-Benz GLA hármas hasonló hajtáslánccal még így is valamivel drágább a Countrymannél normaszinten, igaz, valamivel nagyobbak is, legalábbis kívülről - a prémiumokon innen természetesen minden hasonló méretű modell több millióval is olcsóbb. Aki beleszeret a MINI ellenállhatatlan világába, az így is úgy is az angol márka modelljeit fogja választani, és a prémium kategóriában bizony nem mindig számít néhány százezer forint. Habár tesztautónk – kategóriájához mérten – igencsak horrorisztikus áráért rengeteg más modellbe is beszállhatnánk, nem hibáztatjuk azokat, akik a Countrymant választják.

Néhány szóban

A MINI Countryman immár negyedszer bizonyíthatta nekünk, hogy a márkához képest szokatlanul nagy méretei ellenére megőrizte gyártó vérbeli stílusát. A Cooper SD hajtáslánc kifejezetten jó összhangban van a modellel: kulturált és izmos, ráadásul hatékony is. A prémium minőség megkérdőjelezhetetlen, amit a jópofa, jellegzetes megoldások még tovább színeznek, így nem csoda, hogy a MINI is megkéri a prémium felárat, akárcsak bármelyik hasonló gyártó – hazánkban azonban sokan még most sem tudják hova tenni a márkát, noha szerencsére egyre inkább javul a helyzet ezen a téren.

Előnyök: Kompakt méretek kellemes helykínálattal; Látványos, extravagáns megoldások; Élvezetes vezethetőség; Utánozhatatlan stílus; Harmonikus hajtáslánc

Hátrányok: Korlátozott körkilátás; Körülményesen kihasználható a teljes csomagtartó; Drága extrák; Lehetne jobban szigetelt, finomabb és kifinomultabb

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark