Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A történet még a Mitsubishi i-MiEV bemutatóján kezdődött - ott pattant ki ugyanis a fejemből, hogy előre beígért 150 km-es gyári ciklus szerinti (vagyis inkább elméleti) hatótávolság ide vagy oda, én bizony nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit is tud valójában a kis gyémánt. A próbatétel ötlete szerencsére a márka hazai importőrének is felkeltette érdeklődését, így megkaptuk négy napra az autót – és természetesen alaposan leteszteltük a villanyos törpöt, amelyről az köztudott, hogy az adókedvezmények hiányában drága, az viszont nem, hogy a mindennapokban mennyire is használható. Az együtt töltött idő alatt szerencsére mindenre választ kaptunk.

Kíváncsiak voltunk, hogy meddig bírja szuflávalA hatótávolság kérdése először akkor kezdett el izgatni, amikor sokan cinikusan jegyezték meg, hogy még a Balatonra sem lehet egy szuflával lejutni a méregdrága aprósággal. Apropó, drágaság; a 10,5 millió forintos ár szomorú, de az oka egyszerű: jelenleg egyrészt nagyon drága az elektromos autók gyártása (főleg a lítium-ionos akkucsomag költséges), másrészt a fejlesztési költségek az egekbe rúgnak, harmadrészt az állam legfeljebb csak látszólag, vagy nyilatkozataiban támogatja az úttörő technológiát, ám a tettek mezejére nem kíván lépni. Persze, miért is támogatná, amikor a legnagyobb állami bevétel az üzemanyagok adó terheiből származnak. Pedig 8 millió forintos vételár mellett talán már többen meggondolnák a különleges kiskocsi beszerzését – főleg abban az esetben, ha mondjuk a villanyautók tulajdonosai használhatnák a buszsávokat, és esetleg ingyen parkolhatnának. Sajnos egyelőre mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, így egyelőre azok a hibrid járművek jutnak némi előnyhöz, melyek lemezei alatt egy aprócska elektromotor is dolgozik - rendszerint a viszonylag nagy hengerűrtertalmú benzines erőforrás árnyékában.

A rövid kitérő után térjünk inkább vissza történetünkhöz! Sokak szkepticizmusa miatt célként a Balatont tűztem ki , az eredeti terv pedig az volEz a hagyományos töltő, baloldalt van a gyorstöltőt, hogy valahogy képes legyek lejutni a barátnőmhöz a Mitsubishi importőrétől 165 km-re található Révfülöpre. Ám Sütő kolléga ötletének köszönhetően nem úsztuk meg a kalandot csavar nélkül: Zsolt ugyanis kitalálta, hogy azon a pénteken szervezné már régóta beígért Autó Pultos buliját Balatonmáriafürdőn található nyaralójukban. Persze ezt a meghívást nem lehetett visszautasítani, de azért egyvalami aggasztott: Máriafürdőig a péntek délutáni forgalomban 185 kilométert kellene magunk mögött hagyni az elektromos Mitsubishiben. Péterrel ugyanakkor teljesen felbuzdultunk a kihívás hallatán és eldöntöttük, hogy akkor már megnézzük, mennyi is az annyi: addig fogjuk nyúzni az i-MiEV-et, ameddig az végső kifáradásában meg nem áll alattunk.

A cél tehát egyszerű volt: adott egy teletankolt i-MiEV 150 km-re taksált gyári hatótávval, közel 180 kg-nyi ballaszt kettőnk személyéItt hiába keressük a motort, hiszen az hátul pihenben, hétvégi pakkjaink/munkaeszközeink illetve az autó kiegészítői, és a 185 km-re fekvő cél. A habot a tortán már csak a 35 fokos hőség jelentette. Az autó fedélzeti számítógépe különben mindig az elmúlt 30 km átlagából számolja a hátralévő megtehető távolságot, és amikor beleültünk, 122 km-t jósolt – ez bizony sovány vigasz számunkra, és 63 km hosszan azért nem szerettük volna tolni a Mitsubishit. Titkon bíztunk a technikában és takarékos vezetési képességeinkben, bár jócskán elszomorodtunk, amikor a Budapesti dugóban egyre csak csökkent az a bizonyos szám, mégpedig egészen 112-ig. Tudtuk tehát, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de amint elhagytuk a városhatárt és kiértünk a 7-es útra, újra elkezdtek emelkedni a számok.

Egy ilyen jeles próbálkozást természetesen illendő rögzíteni, amihez a Samsungtól kapott kompakt kézi kameránk volt segítségünkre – a közel tízperces végeredményt a cikk alatt végig tudják nézni, de ígérjük, hogy a jövő héten előrukkEgy fokozatunk van, de 3 menetprogram akadolunk a felvétel lényegesen jobb minőségű változatával is. A 185 km-re fekvő úticél eléréséhez elengedhetetlen volt az energiazabáló klímaberendezés pihentetése, míg a zenei aláfestésről a biztonság kedvéért inkább mobiltelefonjainkkal gondoskodtunk, mintsem az autó (utólagos) hifijével. Persze száguldásról sem lehetett szó: lakott területen kívül 75 km/h fölé nem gyorsítottunk, míg a településeken inkább a 40-50 km/h-s tempót preferáltuk, de a közel 50-es elért átlag egyáltalán nem vészes, főleg a pénteki balatoni forgalom figyelembevételével. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy közel sem hétköznapi körülmények között teljesítettük a feladatot, de azért laboratóriumi viszonyokról szó sem volt.

A lent található videót érdemes végignézni, de már most elárulom a végeredményt: a tervezett távolságnál 35 km-rHazudik: ilyenkor még majdnem 20 km-t mehetünkel többet sikerült megtennünk az i-MiEV-vel; egészen pontosan tisztességes 219,5 km-t. Miután 200 km-nél elfogyott az összes jelzőcsík a töltöttségi állapotjelzőről, még 20 km-t volt képes az autó csökkentett „teknős” üzemmódban megtenni (korlátozott teljesítmény, klíma letiltása stb.) konstans 50-55 km/órás sebesség mellett, majd 219,3 km-nél elhagyott minket a vonóerő és már csak 200 métert gurultunk. Az eredmény nem hitelesített rekordnak számít, de biztosak vagyunk abban, hogy terheletlenül (egy személlyel), sík domborzati viszonyok között, konstans 40-50 km/óra között haladva a 250 km-t is lazán el tudtuk volna érni. Mindettől függetlenül megérdemli gratulációnkat a Mitsubishi, hiszen így is bőven túlteljesítette várakozásainkat.

Az i-MiEV esetében a fogyasztók mellett (itt elsősorban télen a fűtésre, míg nyáron a klímára gondolok) a sebesség az, ami leg68 lóerő és 180 Nm lapul ott lent - galériainkább befolyásolja a hatótávolságot. Nem is csoda, hiszen egy aprócska, 67 lóerős farmotor hajtja a négykerekűt, ráadásul csak egyetlen, rögzített váltófokozat szolgálja a haladást. A Mitsubishi 40-50 km/órás tempónál nagyon hatékony, 70 fölött azonban ’szomjassá’ válik és 90-100 km/h-s országúti tempóban már alig képes 110 km-t teljesíteni, míg 130-as csúcssebessége mellett ennél is jóval kevesebbel számolhatunk, és akkor azokról a bizonyos fogyasztókról még nem is beszéltünk. A 150 kilós, 16 kWh-s akkucsomag mellett különben akad egy 12 Voltos akku is, amely az egyszerűbb fogyasztókat (lámpák, rádió, ablaktörlő, szellőzés) táplálja.

Ritka jól manőverezhető az i-MiEV - galériaA fenti értékek miatt hiába mosolyogják meg, vagy illetik esetleg a használhatatlan jelzővel a modellt, egyszerűen el kell fogadni, hogy a gyáriak véletlenül sem első autónak szánták, hanem kizárólag városi, esetleg kis távolságú elővárosi használatra tervezték a típust – és ilyen célra tökéletes. A fővárosban például jeles fölé vizsgázott az i-MiEV: nem elég, hogy alig 348 centis hosszával szinte bármilyen kis helyre befér, fő ütőkártyája alig 9 méteres fordulóköre és kevesebb mint másfél méteres (!) szélessége – ezen tulajdonságai példás átláthatóságával együtt gyerekjátékká teszik a manőverezést, míg a városokban a kuplungpedál hiánya, valamint a váltás szükségtelensége is jó pont.

(Lapozzanak tovább, cikkünk a következő oldalon folytatódik.)

Kommentek