:: Autó Pult ::

Először is, szívből gratulálok a Renault marketingeseinek – az intenzív reklámkampánnyal olyan hathatósan elterjesztették a Latitude (jó) hírét, hogy már az első kilométereken ablakból kilógó autósok faggattak a modellről. Én viszont már sajnos nem tudok túl jó hírekkel szolgálni...

Képzelem, mennyit bosszankodott már a világ az autós újságírók miatt: túl sokat fanyalgunk; az sem jó, ha fehér valami, de az sem, ha fekete, sőt, igazából színes se legyen, meg különben is, visszatetsző dolog sokak elérhetetlen álmai felett pálcát törni. Pedig higgyék el: (legalábbis a mi házunk táján) magunk vagyunk a leginkább szomorúak, ha valami nem úgy sikerül, ha kimarad a tervezésből a lélek, a precizitás, az átgondoltság vagy éppen az életszerűség. Elvégre mi vagyunk az autók és az autózás egyik leghatalmasabb rajongói és tisztelői, együtt lélegzünk, mozgunk, örülünk vagy éppen csüggedünk négykerekű álmainkkal és lidérceinkkel.

Mostanában szerencsére jó dolgunk van: a több mint 100 évnyi fejlesztés, a rengeteg tapasztalat, kudarc és fellángolás eredménye, hogy manapság a szó szoros értelmében véve rossz autó nincs (legalábbis a hazánkban kapható kínálatból). Sőt, ha egy kicsit feljebb megyünk, egy-egy kategória leggyengébben teljesítő képviselőjét is önmagában nézve kellemes partnernek tekintethetjük, mely néhány hibáját nem is mindenki számára mutatja meg.

És hogy miért írom mindezt a Latitude teszt kapcsán? A Renault/Samsung koreai nagy szedánja is van, aki számára kellemes társnak minősülhet, főleg ha azt használati cikként kezeli, de amint tesztelésre kerül sor, a modell jó néhány szempontból elmarad az élmezőnytől.

Miért is van ez, elvégre a bemutatón még minden rózsásabbnak tűnt?! Egyrészt a rövid menetpróbák során néhány kilométert tesz csak meg az ember és azt is elsősorban nyitott, pozitív hozzáállással – elvégre másként újdonságot fogadni nem érdemes. Másrészt a konkurensek árnyalják a képet. Ahogy fentebb is említettem, ma már rossz autót önmagában nézve nem gyártanak. Csak kevésbé versenyképeset. A Latitude esetében pedig bármennyit is pislogtunk a viszonylagos hibák felett, mindez hiába történt. Hiába, ugyanis menthetetlenek vagyunk: még a jó dolgokra fókuszálva is meg-megakadt a szemünk néhány részleten-megoldáson, amit mások ugyanennyiért jobban csinálnak.

Pedig az alap ígéretes: adott egy amolyan "Grand Laguna", amely 4,9 méteres hosszával már tényleg a nagyautók kategóriájában kacérkodik. Pontosabban kacérkodna, ha a külső által tett ígéreteket belül is makulátlanul aranyra tudná váltani, ám itt már mérsékelten akad csak nyoma az eleganciának. Pontosabban ránézésre nem is lenne baj, bár a Laguna franciásan ívelt formavilága sokak ízlését jobban kiszolgálja. Viszont alaposabban körülnézve jönnek a kevésbé pozitív meglepetések.

Az ülés például hiába tudja nyomkodni hátunkat (a masszázsfunkcióról beszélek), ha 185-190 centiméteres magasságnál már a hát- és az ülőlapja is rövid, a műszerek körül hiába van elegánsan világító karika, ha egyszer a vörös jelölések sötétben vakítóan rikítanak és hiába van navigációs rendszer, ha annak felbontásával és tudásával az órák közötti harmadakkora, tetszetős és hasznos kijelző könnyen felveszi a versenyt – a Renault-TomTom produktum aktuális kiadása bizony minden szinten többet tud ennél.

Az anyagok jók, puhák és a művarrásnak is köszönhetően a minőségérzeten sem lehetne nagy fogást találni, ha nem lenne az összeszerelés minősége kissé kiábrándító. Nem csak úthibákon, de gyorsabb kanyarodásnál is recsegett-ropogott a középkonzol alig futott tesztautónkban, amelyet a karosszéria csavarodási hajlama tovább tetézett. De nézzük a dolgok jó oldalát: az utastér tágas, az ülések viszonylag kényelmesek (185 cm alatt), az ionizátoros-illatosítós klíma úgy működik, ahogy a franciák ígérték és a gondoskodó Renault-funkciók mindegyikét megtaláljuk a fedélzeten.

Hátul a méretnek megfelelően tisztességes a helykínálat, a magasra tett hátsó ülések miatt pedig a kilátás is remek előre – kár, hogy emiatt a fejtér válik korlátozottá magasabb emberek számára. Bár az árnyékoló csak a fél ablakot fedi, hátul is külön légbeömlők és egy harmadik klíma-zóna csillapíthatja a hőséget. A csomagtartó amorf alakja is kompromisszumokra késztet: a sok ki- és betüremkedés miatt a leendő tulajdonosok nehezen használhatják ki makulátlanul a 477 literes rakteret. A legnagyobb furcsaság, hogy a tervezők a világon élő 8-15%-nyi balkezes számára szánták a lecsukás feladatát, ugyanis erre csak ott van kiképezve fogantyú. Megrögzött jobbkezes lévén én nem tudtam megszokni ezt két hét alatt sem (a Grand Espace is ilyen volt) – ebben az árkategóriában talán már nem túlzás mindkét oldalra elvárni egy-egy behúzót.

(Cikkünk a második oldalon folytatódik.)