1000 lóerős elektromos szuperautóval nyit a Faraday

Nyomtatás

A kizárólag elektromos hajtású modelleket gyártó Tesla sikere okán várható volt a szoros konkurencia is. Az amerikai ellenfél Faraday néven megérkezett, és első tanulmányával rögtön a legmagasabb csúcsokra tör: 1000+ lóerős elektromos szuperautót készített.

A Faraday Future FFZERO1 koncepció szinte teljes mértékben elrugaszkodik a megvalósíthatóságtól, így inkább formai tanulmánynak nevezhető. A „jövő Batmobilja” egyelőre csak a márka képességeit hivatott szemléltetni – a sorozatgyártású, Tesla-konkurens modell elkészítéséig még legalább két évet kell várnunk.

A szénszálas-kompozit karosszériás együléses modell versenypályára optimalizált futóművet kapott, a könnyűszerkezetes felépítése pedig tökéletesen ellensúlyozza az elektromos hajtás és az akkumulátorok plusz tömegét. Kerekenként egy elektromotor hajtja az FFZERO1-et, összesen több mint 1000 lóerős teljesítménnyel. Ez 3 másodperc alatti 0-100-as sprintet eredményez, a végsebesség pedig az egyetlen előremeneti fokozat dacára meghaladja a 300 km/h-t.

Természetesen, ahogy azt manapság szokás, az önvezető képesség is megtalálható a fedélzeten, de az egyetlen pilóta valószínűleg akkor lesz a legboldogabb, ha maga veheti kézbe az irányítást.

A koncepció a héten kezdődő Fogyasztói Elektronikai Kiállításon (CES) tartja premierjét a nagyközönség előtt. Egyelőre ez alapján még nem érdemes jóslatokban bocsátkozni, de az biztos, hogy még hallhatunk a márkáról.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark