2018. Augusztus 20., Hétfö

Frissitve:02:02:45

2020-ban végleg leköszönhet a BMW 3-as GT

Nyomtatás

A BMW 3-as Gran Turismo (azaz GT) ugyan testvéreivel együtt frissült, de az elmúlt időszakban nem kapott túl nagy figyelmet. Valószínűleg feltűnt ez a gyáriaknak is, ugyanis olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint 2020-ban végleg leköszönhet a 3-as GT, és bár egyelőre nem tudni, hogy csak ezen a néven szűnik meg létezni a modell, vagy egyáltalán nem kap utódot, az elég valószínűnek tűnik, hogy 3-as GT-ként nem folytatja majd a pályafutását.

Tulajdonképpen háromféle forgatókönyv jöhet szóba: az első, hogy a hírekkel ellentétben mégis 3-as GT-ként érkezik majd az utód; a második, hogy a nagyobb testvér mintájára (amely 5-ösből 6-os GT lett) 4-es GT-ként folytatja majd pályafutását; a harmadik, hogy egyáltalán nem készül majd hasonló változat se a 3-asból, se a 4-esből. A legtöbb forrás szerint utóbbi kettő közül valósul majd meg az egyik, és vagy 4-es GT néven folytatja majd a típus, vagy a BMW inkább a 4-es Gran Coupéra fókuszál majd, és megpróbálja valamilyen szinte összegyúrni a két modellt – ez annyit jelenthet, hogy a következő 4-es Gran Coupé valamivel praktikusabb lesz, de természetesen megőrzi a kupékra hajazó megjelenését.

A jelenlegi 4-es Gran Coupé egyébként ugyancsak 2020-ban tűnhet el a kínálatból, ám az biztosan kap majd utódot, legkésőbb 2021-re. Ráadásul a jól értesült források szerint közös alapokra épülhet majd az i4-gyel, amely a BMW első szélesebb rétegeknek szánt, tisztán elektromos autója lesz, amely 2020-ban mutatkozhat majd be – igaz, piacra valószínűleg 2021-től kerül. Mindez megmagyarázhatná azt, hogy miért szeretne sokkal inkább a 4-es Gran Coupéra fókuszálni a bajor gyártó.

Jó ideje egyébként ez lehet az első alkalom, hogy a BMW utód nélkül hagy egy modellt, hiszen egészen mostanáig azon voltak a gyáriak, hogy minden aprócska lyukat betömjenek, és bár a legtöbb ilyen rétegmodell sikeresnek bizonyult, úgy tűnik azért akad néhány kivétel. Egy legalábbis biztosan, habár még így sem biztos, hogy teljesen eltűnik majd a kínálatból a modell – kíváncsian várjuk a végkifejletet.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark