Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már korábban is hallhattunk pletykákat arról, hogy az FCA (Fiat Chrysler Automobiles) az eredeti tervekhez képest kissé el fogja csúsztatni az Alfa Romeo újdonságainak bemutatását illetve piacra dobását, mégpedig a kínai piac vártnál gyengébb fejlődése illetve teljesítése miatt. Az eredeti tervek szerint az Alfa Romeo 2018-ig nyolc friss modellt jelentett volna be, és az újdonságok száma továbbra sem változott, azonban az FCA elmondta, hogy 2018 helyett 2020-ig fogják tudni teljesíteni az eredeti tervezetet.

Az ütemterv szerint idén lép piacra az új hátsókerékhajtású, középkategóriás Giulia, aminek egyszerűbb változatairól egyelőre hivatalosan vajmi keveset tudunk. Aztán még 2016 végén vagy 2017 elején jön egy vadonatúj kis crossover, amit a jelenlegi kompakt Giulietta utódja fog követni. A következő Giulietta állítólag a Giulia rövidített padlólemezére épül, ami azt jelenti, hogy alapból hátsókerékhajtású lesz, mégpedig a szegmensben egyedül, ugyanis az 1-es BMW következő generációja is elsőkerékhajtásra vált.

Izgalmas lesz az Alfa Romeo következő 4-5 éve

A SUV illetve crossover modellek töretlen sikerességére apellálva egy kompakt és egy nagyobb Alfa ’telekjáró’ megjelenésére is számíthatunk 2017 és 2020 között, akárcsak a Giulia prémium nagytestvérére és két ’speciális’ rétegmodellre. Utóbbiakról egyelőre semmi konkrétumot nem tudunk, de a pletykák szerint az Alfa Romeo Spider roadster utódjáról, valamint egy sportos kupéról van szó, amit egyelőre 6C néven emleget a szakma. Az mindenesetre biztos, hogy izgalmas lesz az olaszok következő 4-5 éve.