
A Ferrari jubileumi modelljei mindig nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen a rajongók teljesítményük okán isteníthetik őket, míg a befektetők már a hivatalos debütálás előtt a banki kamatokat leköröző haszonnal kacérkodnak. Az F40, az F50, valamint a teljes nevén Ferrari Enzo Ferrarinak titulálandó modellek sorát most egy újabb típus hivatott gazdagítani. A hivatalos keresztelő hiányában F70-esként emlegetett újdonságot pedig már javában tesztelik a mérnökök, akik akár attól sem zárkóznak el, hogy némi ízelítőként lencsevégre kerülhessen az elleplezett autó.
Az F70-es is egy vérbeli, igazán brutális Ferrari lesz
A 7,3 literes, V12-es motorhoz persze az FF-hez és az F12-höz hasonlóan az olaszok HY-KERS hibrid rendszere csatlakozik, ami minden esetben jobb kezelhetőséget, intenzívebb gyorsítási képességet, és némi takarékosságra való hajlamot szavatol. Az elektromotor szerepe persze nem is elsősorban a teljesítmény fokozása lesz, hiszen a belsőégésű egység önmagában is 8-900 tagú ménest enged szabadjára, de az első tengely hajtása nem kis előnyt jelent a kezelhetőségi jellemzők javításakor, miközben a mérnökök 40 százalékos hajtóanyag-megtakarításról beszélnek – mely álltásnak a szabványos mérési ciklusban lehet is valóságtartalma.
Az Enzót kizárólag a teljesítménye szépítette meg, ám ezen most változtat az új jubileumi modell
Mindez persze az újdonságra leginkább váró fanatikusokat a megjelenésnél sokkal kevésbé köti le, s bizony a külcsín már előre is sokat ígér. Az első képek alapján ugyanis a ’60-as évek retro hatásával szemez az ágaskodó csődör, de szemfülesek az egyedi P4/5 Competizione vonalait is felfedezhetik a prototípusban, ami a gyártószalagig eljutva minden bizonnyal a valaha létezett leggyorsabb utcai Ferrarivá válik.
