Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Volkswagen konszern motorsportért felelős szakértője hamarosan a felsővezetés elé tárja jövőre vonatkozó terveit, melyek bizony igencsak nagyratörőek. Wolfgang Dürheimer ugyanis nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a Forma 1-ben való indulást.

„A tanácsaim olyan sorozatokra is kiterjednek, melyekben jelenleg nem vagyunk érintettek”

– fogalmazott sokat sejtetően Dürheimer.

 

Új vizekre evezne a Volkswagen

A szakember meglátása szerint az egyre növekedő amerikai, ázsiai és közel-keleti piacokon még elégtelen a konszern motorsportban való képviselete, így bizonyosan olyan szériát igyekszik majd választani, ami alkalmas a széles körben való jó hírnév öregbítésére, s ha van vállalatóriás amelynél mind a tudás, mind a szükséges tőke rendelkezésre áll a száguldó cirkuszban való fellépésre, akkor ez éppen a Volkswagen lehet. Mindenesetre a kezdeti puhatolózás már folyamatban van, így Dürheimer figyelme egyre fokozottabban irányul az osztrák Dietrich Mateschitz (Red Bull) Scuderia Toro Rosso istállójára, ami első ízben a kísérleti motorok tesztelőjeként kerülhet szóba.

Wolfgang Dürheimer nem szokott a levegőbe beszélni

Korábban a Formula 1-be való beszállást a felügyelőbizottság elnöke, Ferdinand Piëch több ízben is megvétózta, hiszen a sorozat Egyesült Államokban való népszerűsége álláspontja szerint nem felel meg a célkitűzéseknek, így a tengerentúlon az Indy és Nascar futamok jelenthetnének megoldást. Mindezzel persze Dürheimer is tisztában van, aki csak annyit mondott el a „WirtschaftsWoche” című magazin érdeklődésére, hogy az általa készített koncepció minden részletre kiterjed, így az sem kizárható, hogy a Volkswagen különböző márkákkal akár több sorozatban is indul.