2017. Június 27., Kedd

Frissitve:02:10:03

A kategória ásza? 3,2 millió forinttól startol a vadonatúj Kia Rio

Nyomtatás

A Kia kisautójának, a Riónak a vadonatúj generációjáról alig két hete számoltunk be részletesen a nemzetközi menetpróba alkalmával, holnap pedig ismét középpontba kerül a modell, hiszen a magyarországi premiert illetve újságírói tesztvezetést épp holnapra szervezte le a koreai márka hazai képviselete. Azonban ma elöljáróban megkaptuk a hivatalos magyarországi árakat, és az autó fontosságára való tekintettel ezeket már most megosztjuk Önökkel.

A nemzetközi illetve a hazai bemutató révén információkkal bőven elláttuk, illetve rövidesen ellátjuk Olvasóinkat a Rio kapcsán, ezúttal legyen elég annyi, hogy a kategória új ászával van dolgunk, amely tökéletesen passzol a hazai (főleg magán)vásárlók igényeihez. S hogy miért állunk ennyire pozitívan az új Kiához? Azért, mert a Rio az ár és a kategória szempontjából a kisautók közé sorolható, azonban a 407 cm hosszú, igencsak tágas, ráadásul tetszetős utastérrel és alapból 325 literes csomagtérrel büszkélkedő négykerekű a helykínálat és a használhatóság terén fél lábbal a kompaktok közé lépett (jó néhány éve nem volt tágasabb nála egy átlagos kompakt), miközben fenntartási költségei ‘kisautósak’, technikája és biztonsága fejlett, és hét év garanciát vállalnak rá.

No de térjünk is át gyorsan cikkünk tárgyára, vagyis az árakra. Az importőr szokásához híven már a bevezetéskor akcióval kecsegtet, ami a listaárakból 250 ezer forintos kedvezményt jelent - mivel ez minden esetben jár, ezért minden esetben az akciós árakról nyilatkozunk. A Rio-klubba 3,2 millió forint ellenében lehet belépőt váltani, ennyi pénzért az 1,25 literes, 84 lovas 4-hengeres szívó benzinmotorral, és szériában öt ajtóval kaphatjuk meg a nagyra nőtt kisautót. Az 1,4 literes, 100 lovas benzines 400 ezer forintos felára szerintünk elég húzós, cserébe viszont 5- helyett 6-fokozatú kézi váltó jár hozzá, és nagyon olcsón, 300 ezer forintért automatát is kaphatunk az ‘egynégyeshez’, igaz, egy, a fogyasztást alaposan megnövelő, és a menetteljesítményeket eléggé lerontó öreg 4-sebességes bolygóműves váltóról beszélhetünk, ami egyelőre az egyetlen automata opció a kínálatban, ami csak az 1,4 literes benzineshez érhető el.

A szintén 6-sebességes kézi váltóval ellátott 90 lóerős 1,4 literes dízel a 100 lovas benzinesnél 350 ezer forinttal kóstál többet, azonban alacsony fogyasztásával a sokat autózóknak jó választás lehet és hamar visszahozhatja felárát. Az eddig leírt árak viszont sajnos inkább csak tájékoztató jellegűek, túl jól hangzanak, hogy ‘teljesen igazak’ legyenek. Csalás nincs is, azonban tudni kell, hogy az LX alapszinten a klímaberendezés nem (sem) széria, aminek véleményünk szerint 2017-ben már mindenképp illene hozzátartoznia az alapellátmányhoz. A Kia számos egyéb hasznos tétellel egyetemben 300 ezer forintért kínál klímát az LX szinthez, amit semmiképp nem érdemes kihagyni. Így azt mondhatjuk, hogy egy tisztességesen felszerelt Rióba 3,5 millió forinttól szállhatunk be, ami még mindig jó árnak számít manapság, főleg egy vadonatúj modell esetében.

A kínálat negyedik motorja, a kis 3-hengeres, 1-literes, 120 lóerős turbós benzines csak a második, EX Limited felszereltségi szinttől érhető el, aminek felára az LX-hez képest 580 ezer, de persze itt már széria a klíma és sok egyéb is. A kis turbós benzines árát pedig az 1,4 literes benzines és a dízel közé lőtte be az importőr, előbbinél 200 ezer forinttal drágább, utóbbinál 150 ezerrel olcsóbb. A harmadik, és egyben legmagasabb felszereltségi szint különben az EX Prémium, ami a középső szintnél további 420 ezer forintot kóstál, és árából kifolyólag vélhetően csak kevesen fognak mellette dönteni, azonban a Rio itt már tényleg rengeteg extrát kínál. Ezzel különben még mindig nincs vége, hiszen a Kia mindegyik felszereltséghez több extracsomagot is kínál, amelyek szintén jó ár/érték arányt képviselnek. Összességében a Rio ára korrekt, és mivel a termék is szuper, ezért az autó sikereiben biztosak lehetünk, és mi is tiszta szívvel ajánljuk Önöknek a koreai kisautót.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark