Noha ismerősen cseng fülünknek a Space Star elnevezés, ezúttal mégsem praktikus egyterűről van szó. A Mitsubishi takarékos és költséghatékony, korábban Mirage néven megismert kisautójához használja a Space Star nevet az öreg kontinensen. Az autó a genfi premiert követően szép csendben megérkezett hazánkba, s az importőr már be is árazta a törpét, aminél városi közlekedésre bizony nem könnyű jobbat találni. Először nézzük csak, mit érdemes dióhéjban tudni a gyémántosról.
A 3,71 méter hosszú, 167 centis széles és 1490 mm magas négykerekű a gyártó ígérete szerint akár öt felnőtt számára is kényelmes utazási lehetőséget kínál, és bár ezt az állítást a helyén kell kezelni, négy fő számára üléspróbánk tapasztalatai alapján meglepően tágas a Space Star. A Mitsubishi elmondása szerint számos trükköt bevetettek a mérnökök a sikeresség érdekében, konkrétabban széleskörűen alkalmaztak könnyű anyagokat, valamint a gördülési ellenállás csökkentését is fontosnak tartották, hogy összességében igazán hatékony eredményt mutathassanak fel a tények tekintetében.

Lényeg a lényeg, a tervezők csiszolgatták a háromhengeres benzinmotorokat, a váltókat, a fékeket, illetve az abroncsok kiválasztására is nagy figyelmet fordítottak, miközben a légellenállási együttható leszorítása szintúgy fontos célként szerepelt. Mindezek eredményeképp az alapmodell a piac tán legtakarékosabb benzines (nem hibrid) képviselője.
A motorháztető alatt a japánok 1 vagy 1,2 literes benzinmotorja dohog 71/80 lóerővel (88/106 Nm), mindkét változatban regeneratív fékrendszerrel, a kisebbikben start-stop elektronikával, míg a nagyobban felárért akár a legújabb generációs fokozatmentes CVT váltóval szerelve. A háromhengeres egyliteres MIVEC egység akár 4.0 literes (92 g/km CO2) átlagfogyasztás elérésére lehet elegendő az ötfokozatú kézi váltóval, miközben az ’egykettes’ kézi váltóval 4,3-4,5, míg CVT-vel 4,6 literes gyári vegyes fogyasztásra képes. A 172/180 km/h-s végsebességek bőven elegendőek, s a kiviteltől függően 11,7-13,6 szekundumos 0-100 km/h-s sprintidő is korrekt. Mindebben komoly szerepe van a nagyon alacsony, mindössze 845 kilós üres tömegnek.

Az egyliteres motorral a Space Star listaáron 2,99 millió forint ellenében kínálja magát, és bár rádió ebben az összegben nincs, számos egyéb hasznos apróság akad, így többek között szériában jár a klímaberendezés, a 6 légzsák, valamint az ESP is. A második felszereltségi szinttől már kizárólag az 1,2 literes egység kérhető. Minimum 3,39 millió forintot szükséges leszurkolni az izmosabbik konfigurációért, de itt már hifit, USB-csatlakozót, esőérzékelőt és sok minden mást is kapunk, vagyis a 400 ezer forintból maga a motor felára maximum 200 ezer forint tesz ki, igaz, a start/stop rendszert mellőznünk kell.

A csúcsmodell 3,49 millió, így csupán plusz 100 ezerért kelleti magát, és a bázisverzió mellett ez a kivitel a mi titkos tippünk, ugyanis úgy 250-300 ezer forintnyi extrát kínál minimális pluszpénz ellenében. Ehhez a verzióhoz kérhetjük 400 ezer forintért a CVT váltót.
