Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár a pacifista szemléletmód szerint a háború nem szép dolog, az ezzel kapcsolatos fejlesztések sok esetben később a hétköznapokban is visszatérnek, ráadásul a gazdaság bizonyos ágait is élénkítheti a harc. A marcona külső elveszi a harci kedvet - galériaÍgy például több autógyár pénztárcája is hízott a britek új, Foxhound nevet viselő harci teherautójának megépítéséből és tervezéséből, amelyben többek között a McLaren F1-es mérnökei, a BMW és több ralis mérnök is segített. Az afganisztáni és iraki bevetésre szánt négykerekű egyébként nem volt olcsó mulattság: a tervezési költségekkel együtt egyetlen Foxhound 1,4 millió dollárba került, az így létrejött körülbelül 322 millió forintos árcédula pedig a legdrágább szuperautókéval vetekszik.

Pedig komoly száguldásról nem beszélhetünk a harci teherautó esetében: a végsebesség 113 km/h, igaz cserébe a robbanásoknak is ellenálló modell hiányzó kerékkel is menetképes marad, miközben egy motorcseréhez elegendő lehet fél óra is.

A Foxhound már élesben is dolgozik - galéria

A brit kormányzat 300 darab Foxhound-ra adott le megrendelést, az első példányok pedig már élesben védhetik a katonákat.