Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A vásárlók igényei manapság egyre nőnek: magasabb teljesítmény, alacsonyabb fogyasztást és tisztább üzemet kívánnak az ügyfelek. Carlos Tavares, a PSA csoport vezérigazgatója is tisztában van ezzel, és meglátása szerint ezen elvárások megvalósítására egyetlen módja van vállalatának, méghozzá a konnektorról tölthető hibrid modellek bevezetésével.

Mindezt egy interjúban mondta el a vezető: „Jelenleg az egyetlen technológia, ami lehetővé teszi, hogy a városban szinte fogyasztás nélkül közlekedjünk, miközben élvezzük a kiváló gyorsulási élményt és szabadságot. Ez pedig a konnektorról tölthető hibrid hajtás. Ebbe az irányba szeretnénk mi is haladni.”

A 308 R szériaverziójában, a GTi-ben is segédkezik a Peugeot Sport

Részletekbe természetesen nem ment bele a szakember, de annyit azért még elárult, hogy új típusok helyett inkább a kisebb, meglévő modelljeikkel szeretnének foglalkozni. Tavares úr a nagyobb autóik felpaprikázását sem zárta ki, ugyanakkor megjegyezte, hogy sokkal nagyobb kereslet mutatkozik ezen a téren a kisebb négykerekűek iránt.

A vezérigazgató azt is elárulta, hogy a megvadított Peugeot modellek jövőbeli elkészítésében a Peugeot Sport is tevékenyebben részt vesz majd, hiszen az RCZ R iránt mutatott nagy érdeklődés arra sarkallta a vezetőséget, hogy gyakrabban vessék be a sportrészleg segítségét az utcai modellek esetében is. Legközelebb például a 308 GTi esetében bizonyosodhatunk majd meg az együttműködés sikerességéről. A franciák háza tájáról tehát hamarosan agresszívabb változatok megjelenésére is számíthatunk – akár konnektorról tölthető hibrid hajtáslánccal felvértezve.