Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Noha a Lotus babérjait tulajdonosváltások, és vezetői elbocsátások tépázzák meg, a Collin Chapman által alapított vállalkozás most új erőre kaphat, hiszen a Renault-Nissan egyesülés minden jel szerint egy megbízási szerződés előkészítésén fáradozik. Mint arra Shiro Nakamura, a Nissan vezető formatervezője sokat sejtetően utalt, a Lotus Evorán alapuló Infiniti Emerg-E az Egyesült Királyságban épül majd meg.

Utópisztikus tervnek hat, mégis hamarosan az utcákat róhatja a feléledő Alpine

Az együttműködésben persze a franciák oldaláról is lehet fantázia, hiszen a Renault feltámadó Alpine prémium irányvonala mentorokért kiált, s a sportautók gyártásában, illetve külsős márkák támogatásában a Lotus széleskörű tapasztalatokkal bír. Nem kizárt tehát, hogy a több nemzetközi bemutatón és versenyen is sikerrel szerepelt A110-50 összeszerelési munkálatait is a britek végezhetik majd el, így bizony az utópisztikusnak ható típus már 2013 hajnalán sorozatgyártású járműként is testet ölthet.