Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Spyker pert indított a GM ellen 3 milliárd dolláros kártérítési igénnyel, mivel állításuk szerint a gyáróriás „jogszerűtlen tetteket” hajtott végre annak érdekében, hogy a Saab a kínai piacon boldogulhasson.

A felperes véleménye szerint ezzel, valamint a Saab, a Spyker és a Youngman közötti tranzakciók szabotálásával a GM közvetlenül hozzájárult a skandináv autógyártó csődjéhez. Nyilatkozatában Victor Muller Spyker-vezér elmondta, hogy a Saab tavaly decemberi búcsúja óta fáradhatatlanul a per előkészítésével foglalkoztak, amely segíthet kompenzálni azokat az óriási károkat, amelyeket a Spyker és a Saab a GM „jogszerűtlen tettei” miatt elszenvedett. Márpedig ezek mértéke nem alacsony, még ha a 3 milliárd dolláros, azaz körülbelül 660 milliárd forintos összeg felfoghatatlanul soknak tűnik.

A per jó eséllyel évekig tart majd, de minden kétséget kizáróan érdekes dolgokat hozhat majd felszínre a svéd autógyártó csődjével kapcsolatban, de esetlegesen valósnak bizonyulnak a szabotálást sugalló vádak, még akkor is kétségesen bizonyítható, hogy a Kína felé történő nyitás (főleg így, az utolsó hónapokban) valóban menekülést jelentett volna a kutyaszorítóból.