A választás kínja - óriásgalérián a Porsche 911 Turbo Exclusive Series

Nyomtatás

Mindössze 500 példány készül a valaha gyártott legerősebb - és leggyorsabb - Porsche 911 Turbóból, így valójában rettentően szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha az Exclusive Series birtoklására esély nyílik a számunkra. De még ezt követően sincs könnyű dolgunk: rögtön három színből választhatunk.

A valaha készült legerősebb Porsche 911 Turbo bemutatkozott, amely történetesen az egyik legritkább is. Az Exclusive Series utónévvel megáldott (alaphelyzetben) aranyszínű modellből mindössze 500 példány lát napvilágot, személyében pedig korunk leggyorsabb civilizált sportautóját köszönthetjük.

A különleges Porsche 911 Turbo S átalakításáról az immár Porsche Exclusive Manufaktur névre hallgató részleg volt felelős, amely már évtizedek óta gondoskodik a zuffenhauseni gyártó autóinak személyre szabásáért. A modell elnevezése ebből eredően már magától értetődő, mint ahogy azt is lefogadhatjuk, hogy az összesen 500 példányban limitált sorozatot gondos kezekkel igazán egyedivé varázsolták.

Erről az aranysárga metálfényezés kiválóan árulkodik, amiből speciális lézeres eljárással jutott a 20 colos, fekete fényezésű kerekekre is. Emellett a szénszálas karboncsíkok kölcsönöznek igazán egyedi hangulatot, amelyhez egyéb karbon kiegészítők (pl. hátsó légbeömlő, légterelő, külső tükrök) csatlakoznak a teljes összkép érdekében. A látványos arany árnyalat azért megosztó lehet, így ezüstmetál és barnás-fekete árnyalatban is elhozható a modell, a bőség zavarát tárva elénk. Az aranyszínt ajánlja a gyár, de lehet, hogy az túl megosztó lenne? Az ezüst egyedibb, de talán túl snassz? A barnás árnyalat pedig túl sötét? Valójában viszont mindháromban nagyon ütős a modell.

Belül szintén szénszállal és fekete színekkel parkolázik az aranysárga, amely a kontrasztvarráson, valamint az üléseken is feltűnik. Az ülőlapok átsejlő aranyszínét úgy oldották meg a tervezők, hogy két réteg bőrkárpitozást (egy aranyszínűt alulra, majd egy feketét rá) húztak az ülésre, és ebből vágták ki az érintett részeket. Természetesen az Exclusive Series teljes felszereltséggel hódít, így például a kerámia fékrendszer is megtalálható a fedélzeten, ami most először kapott a sárgától eltérő nyeregfényezést.

Ezzel nincs vége, ugyanis a mérnökök a motorháztető alatt is eszközöltek változásokat. A 3,8 literes biturbó boxermotor így már 607 lóerőt szorít ki magából, amelyhez 2250 és 4000 között 750 Nm nyomaték társul. Ezzel az összkerékhajtású sportautó 2,9 másodperc alatt kipipálja a 0-100-as gyorsulást, de a 0-200 sem éppen megerőltető: ezt 9,6 szekundum alatt tudja le a különleges Turbo S, hogy a 330 km/h-s végsebességről már ne is beszéljünk. A 27 lóerős erősödés dacára a gyári vegyes fogyasztás változatlan maradt: mindössze 9,1 l/100 km.

Az Exclusive Series-hez exkluzív kiegészítők is tartoznak. A Porsche Design először kínál az autó megjelenésére hajazó automata kronográfot – az 500 órára természetesen a különleges Turbo tulajdonosainak van elővásárlási joguk. Ugyanez igaz a megjelenésében rokon bőröndszettre is, amit kimondottan az egyedi sorozathoz készítettek a gyáriak. Az óra egyébként nagyjából 3,3, a bőröndszett pedig kb. 1,8 millió forintért elérhető, ami eltörpül a 911 Turbo S Exclusive Series hazai forgalomba helyezéssel nagyságrendileg 87 millió forintos alapára mellett.

Ám az a helyzet, hogy ez az összeg igencsak megéri: egyrészt a hagyományos 911 Turbo S-t hasonlóan egyedi módon felszerelve alig 10 millióval olcsóbb árat kapunk, másrészt pedig a limitált sorozat miatt a modell várható értéktartása sokkal jobb lesz – elképzelhető, hogy már az 500 példány kiszállítását követően drágábban lehet majd túladni az egyedi típusokon. A különc Turbo S egyébként mától rendelhető, de valószínűleg az összesre akadt már jelentkező.

Ha pedig kíváncsiak, hogy milyen érzés lehet a Turbo S volánja mögött száguldozni, olvassák el menetpróbánkat a modellről.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark