2012. Május 23., Szerda

Frissitve:07:10:11

Audi R8 rivális érkezhet a következő BMW M6 helyett

Nyomtatás

Hamarosan érkezik a 6-os BMW új generációja, a kémfotók tanulsága szerint is már javában tesztelik a modellt. A hírek szerint azonban a debütálásnál hiába várunk az M verzióra, az ugyanis a később érkező szuperautónak ad helyet a palettán.

A döntés érthető a gyártó részéről, hiszen a 6-os BMW elsősorban egy nagy túrakupé, amely még a legfondorlatosabb változtatásokkal is nehezen veszi fel a versenyt az igazán sportos, kétüléses konkurensekkel. Ezért a kínálat csúcsán a bemutatást követően valószínűleg a 750i-ből ismert turbós V8-as áll majd, az igazán sportos lelkületűeknek pedig egy teljesen új modell érkezik.
 
Az M3-as méreteivel rendelkező Vision ED koncepció ugyanis megvalósulhat, a tanulmányban jelen levő dízelmotor helyett valószínűleg a hamarosan érkező M5 kétturbós V8-asával szerelt hibrid hajtáslánccal. A viszonylag alacsony önsúly és az erős hajtáslánc kombinációja rendkívüli menetteljesítményekkel ruházhatja fel az érkező szuperautót, a csekély fogyasztás ígéretével karöltve.
 
Bár már sokszor beharangozták hiába, hogy a BMW szuperautót fog gyártani, ezúttal azonban több esély van ennek megvalósulására, ugyanis a rivális gyártók szinte egytől-egyik rendelkeznek vérbeli sportautókkal – kezdve az Audi R8-tól a Porsche 911-en át a Mercedes SLS-ig, a japán versenyzőket nem is említve. Ha megvalósul, akkor is még legalább két évet kell várnunk a legsportosabb BMW-re.
 
Kémfotók: Motorauthority

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark