Sokan a régi időkből átmentett sztereotípiák szerint az automataváltók pazarló mivolta miatt tartózkodnak a gangolást magától elvégző szerkezettől, ám a mai darabok már a takarékosság szempontjából is kiemelkedően vizsgáznak. A Volvo a dízel- és benzinmotorokhoz kapcsolt duplakuplungos automataváltóval faragott le a fogyasztásból.
A legkisebb étvágyat a Volvo S60 modellben, egészen pontosan a már amúgy kifejezetten takarékos 1,6 literes dízelmotorral szerelt változat esetében sikerült elérniük a svéd szakembereknek. A 115 lóerős négyhengeres a Fordtól származó duplakuplungos automatával ezentúl az S60, V60 és S80 modellekhez is elérhető lesz.
Eddig a kézi váltóval szerelt 1.6D volt a legétvágytalanabb az S60-ban a maga 4,5 literes vegyes fogyasztásával, ám a Powershift szerkezettel szerelt változatok további 2 deciliteres megtakarítást szavatolnak, azaz csupán 4,3 litert gurítanak (114 g/km CO2) le 100 km-en.
„Most először sikerült lecsökkenteni az automata sebességváltós változatok üzemanyag-fogyasztását a manuális változatok szintjére. Ez figyelemreméltó eredmény az erőátvitellel foglalkozó szakembereink részéről” – mondta Peter Mertens, a Volvo Car Corporation kutatási és fejlesztési részlegének alelnöke. A kellemes fogyasztási érték eléréséhez persze több apróságot is bevetettek a Volvo mérnökei.

Egyrészt tovább csökkentették a sebességváltó alkatrészei közti súrlódást, módosították a motort és a váltót vezérlő szoftvereket, illetve minden elektromos rendszert alacsonyabb energiaigényre optimalizáltak. Ráadásként a start-stop elektronika már gurulás közben, 5 km/h alatt leállítja a motort.
További jó hír, hogy egy benzinmotor torkossága is mérséklődött: a 150 lóerős, T3 névre hallgató négyhengeres, 1,6 literes turbómotor és a Powershift párosa az S60, illetve V60 modelleknél 7,1 literes átlagot produkál, míg a kézi váltóval és a DRIVe előnyeivel felvértezett változatok már 5,8 literrel is megelégszenek, azaz 135 g/km CO2 kibocsátásukkal a legjobbak közé sorolhatóak.
| Az ötajtós Fiat 500L már a genfi premierre készül | Lendületben a Volvo, immáron Selekt használtautó programmal |
|---|









