Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Legalábbis a legfrissebb bogaras reklám szerint, amely tömör 16 másodperce alatt egy fekete hatlábú bukkan fel, hátán két csíkkal, a végén pedig az érkezés mágikus dátumával: 2011. február 6.

Valóban, az élelmesebbek már biccenthetnek is, hogy a komolyabb televíziós szereplés ideje pont egybeesik a világ egyik legnézettebb sporteseménye, a Super Bowl időpontjával. Persze nem véletlenül. Az amerikai foci döntőjének szüneteiben zajló reklámokat ugyanis a nagy nézettség okán milliók láthatják, akiknek a Steelers és a Packers vélhetően roppant izgalmas csatája közben esetleg még egy Beetle-re is megfájdul a foguk, sőt, lehet, hogy még maga Ben Roethlisberger is megkíván egyet, miközben készül tovább duzzasztani passzolt yardjainak számát.

Az új Beetle-t egyébként már láthattuk kémfotókon és több ízben írtunk róla (első; második), mikor is konstatáltuk, hogy az eddigi modellel szemben az új generációnak erősebben döntött szélvédője, merdekebb háta és lapított, alacsonyabb tetővonala még egy kis karaktert ad a hagyományosan "bogaras" formavilághoz, és - a gyártó szerint - nagyobb helykínálatot és magasabb szintű praktikumot is ígér.

A Beetle, ha minden jól megy, májusban érkezik, de remélhetőleg már a március elején esedékes Genfi Autószalonon is megmutatják a németek, így pedig a leleplezésről élőben közvetíthetünk majd Önöknek.

Kémfotók: Motorauthority