Beárazták hazánkban az új BMW X3-at – 14,4 milliótól indul

Nyomtatás

A BMW szárnyal: a bajorok folyamatosan ontják magukból az új modelleket és a frissített változatokat. Közülük is az egyik legfontosabb a júniusban bemutatkozott vadonatúj X3-as, hiszen korosodó elődje már nehezen tartotta a lépést a konkurensek jóval frissebb modelljeivel. Az újdonságot pedig máris beárazta a hazai importőr, mi pedig nem voltunk restek az árlista mélyére ásni.

Az X3 egyelőre csak háromféle hajtáslánccal képviselteti magát a BMW honlapjának konfigurátorában, de hamarosan a többi erőforrás is csatlakozik majd a kínálathoz. Benzines fronton jelenleg csak a kínálat csúcsát képviselő M40i xDrive kivitelt találjuk, amely 360 lóerőt kínál 20,05 milliós alapáron. Ehhez képest dízelek terén a 190 lóerős, 2-literes 20d és a 265 lóerős, 3-literes 30d áll rendelkezésre: előbbi 14,39, utóbbi pedig 17,14 millió forintba kerül – jelenleg az összes kivitelhez alapáron jár a nyolcfokozatú automata és az xDrive összkerékhajtás.

Ezeket az alapárakat persze nem nehéz feltornászni, hiszen az olyan – a prémium kategóriában – alapvetőnek számító extrákért, mint az automatikusan elsötétedő belső tükör, az automatikus klíma és néhány csomagtér-kiegészítő is 342 ezer forintot kell kifizetnünk a 20d hajtáslánc esetében. A finomabb bőrüléseket, a szebb dekorbetétekért, a 19 colos felnikért és a LED-es fényszórókért további 1,24 milliót kér a BMW – ezeket egyébként az xLine csomaghoz kapjuk meg. A Luxury Line még ennél is közel 500 ezer forinttal drágább, míg az optikai kiegészítőket és egyéb opciókat is tartalmazó M Sport csomag már 2,36 millióba kerül összesen.

Az Innováció csomag, mely tartalmazza az adaptív LED fényszórókat, a head-up kijelzőt és az összes biztonsági és vezetéstámogató rendszert, 812 ezer forintba kerül. Természetesen egyesével is kiválogathatjuk az extrákat: a komfortbejutás közel 200 ezer forintba, a panorámatető 507 ezerbe, az adaptív futómű 203 ezerbe, a műbőr-bevonatú műszerfal 199 ezerbe, az ülésfűtés 125 ezerbe, a Professional navigációs rendszer pedig 760 ezer forintba kerül – de az opciós lista szinte végtelen.

A legdrágább X3-as így egy minden jóval felszerelt M40i xDrive, amelynek ára a 27 millió forintot is meghaladja – igaz, ebben már valóban minden apróság benne van, ami csak elérhető. Egy józan, de azért prémiumhoz méltó felszereltségű 20d-t pedig nagyjából 16,5-17 millió forintért lehet hazavinni. Ha több részletre is kíváncsiak, akkor mindenképp érdemes ellátogatni a BMW magyar honlapjára, ahol a konfigurátor segítségével mindenki saját szájíze szerint állíthatja össze az X3-ast. A M Performance modell és a két dízel változat mellé további két benzines fog még csatlakozni a 20i és a 30i képében, előbbi pedig csökkenti majd a modell alapárát is, ráadásul kizárólag hátsókerékhajtással is elérhető lesz.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark