2012. Május 23., Szerda

Frissitve:07:10:11

Belehúz a Lamborghini? Két új modell jöhet hamarosan

Nyomtatás

Még csak január van, az autógyártók azonban már ilyen korán hangolnak a Genfi Autószalonra. Habár minden újdonságot szívesen és érdeklődéssel fogadunk, az imént érkezett híresztelések láttán nagyot dobbant a szívünk: a Lamborghini két új szuperautót hoz el a svájci bemutatóra.

A szokásos esetekkel ellentétben viszont ezúttal jóformán tanácstalanok vagyunk, hiszen nem sok lehetséges opció létezik jelen pillanatban. A Gallardo, igaz, már jó ideje megérett a váltásra, azonban a Lamborghini módszereit ismerve az új modell érkezése még túl korai volna. Persze nem lehetünk biztosak semmiben, így ezt az eshetőséget sem zárhatjuk ki. Előfordulhat, hogy nem kész modellel, csupán a Gallardo utódját előrevetítő koncepcióval borzolja a kedélyeket a patinás olasz gyártó.

Az Aventador viszont már az étlapon van, ám annak tetejétől megfosztott változata mindenképp a terítékre kerülhet a genfi forgatagban. Igaz, róla már a hivatalos sajtógaléria is megjelent, így nagy meglepetéssel már ő sem tud szolgálni az autós média számára. Még az is megeshet, hogy a Sesto Elemento immáron gyártáskész változatát gördítik az autószalonra az olaszok, hiszen a modell zöld utat kapott már jó ideje.

De könnyen lehet, hogy egy teljesen új modellel lep meg minket a Lamborghini, amivel háromtagúra bővülne az Aventadorból és a Gallardóból, illetve azok kiadásaiból álló jelenlegi paletta. Végső lehetőségként pedig akár az is fennállhat, hogy a belsős információforrás téves. Ám egy biztos, Genfben minden kiderül, mi pedig a helyszínről tudósítva mutatjuk be az autós világ összes újdonságát.

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark