Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Autó Pulton végzett prémium autómárkák kedveltségéről szóló szavazás érdekes eredményt hozott: a hazánkban tradicionálisan vezető német trióhoz felnőtt a Lexus, de még a Volvo is közel áll.

A mintegy 6500 válaszadó olvasónk számára egyértelműen a BMW a hazai piac legszimpatikusabb márkája. A 20,7 százalékos aránnyal vezető márkát a Mercedes-Benz követi (16,8 %), míg a harmadik helyre – a sztereotípiákat tekintve meglepetésként – a Lexus került (16 %). Mögötte egyetlen százalékkal foglal helyet az Audi.

Az Audi lecsúszott a dobogóról.

A mezőny hátsó felét a Volvo nyitja, amely a maga 10,6 százalékos értékével még viszonylag népszerűnek tekinthető. Utána jön a Porsche (7,1 %), melynek hátsó helye a márka elérhetetlenségével is magyarázható. Ugyanez lehet igaz a Jaguar esetében is (5,6 %), amelyet a hazánkban még mindig nem elég erőteljes pozíciót gyűjtő Infiniti követ. Utóbbi hátránya leginkább nem túl széles modellválasztéka lehet, igaz, az M35h-val ár/érték arányban és több egyéb tekintetben is a prémium kategória legjobb autóját állították talpra.

A Land Rover modelljei halkan dübörögnek olvasóink szívében.

A szavazás teljes eredménye ide kattintva érhető el.