
Az autós világ már jó ideje türelmetlenül várta a Jaguar újdonságát, a vérbeli kétüléses, sportos F-Type-ot. A kiszivárgott képek pedig arról tanúskodnak, hogy a végeredmény nagyszerű lett, a tetejétől megfosztott, sebességre éhes roadster már álló helyzetben is fokozza a szívverést.
Az F-Type többé-kevésbé örökölte a korábban bemutatott, előfutárnak tekinthető C-X16 vonásait, a tetőt viszont nyilvánvalóan elhagyták a mérnökök. Persze a kupék szerelmeseit sem hagyja magukra a patinás brit márka, számukra a következő évben mutatják be a modell keménytetős verzióját, a forgalmazás pedig 2014 második felében indulhat meg.
Végre látjuk hátulról is. A légterelő nagy tempónál kiemelkedik.
Az első fényképeken csak szemből, illetve oldalról láthattuk a típust, ám végre láthatjuk a kecses hátsó traktust is, amelyet adaptív hátsó légterelő is díszít. Ugyanígy a belső térbe is bepillanthatunk, ahol régi ismerősként fogadhatjuk az XKR felthetőleg itt is feláras üléseit, a kissé lassan reagáló, de ügyes érintőképernyős központi rendszert, és a márka tipikus kormányát. Az opcionálisan teljes műszerfalbőrözéssel készülő F-Type legkülönlegesebb részlete viszont a navigációs rendszer felett igény szerint kiemelkedő két légbeömlő lesz, de még az olyan apróságokra is figyeltek a tervezők, mint hogy a karosszériába alapból belesimuló kilincseket finom Jaguar felirattal átszőtt, szálcsiszolt alumínium betéttel díszítsék.
Sokat örökölt belül. Újdonság a középen igény szerint kiemelkedő légbeömlő.
A Jaguar roadstere egyszerre kecses és haragos, sugallván könnyedségét és félelmet keltő erejét. Utóbbiról egyébként a hűtőmaszkon büszkélkedő ’S’ betű is árulkodik, ami azt igazolja, hogy a fotókon pózoló modellekbe a márka új háromliteres benzinesének erősebbik, kompresszoros változata került hamisítatlan V6 hanggal és a hozzá párosuló 380 lóerővel.
A képen csak S verziók, de egyébként 3 motorizáltság lesz.
A britek a palettát az előbb említett, kényszerlélegeztetett V6-os gyengébbik, 340 lóerőt és 450 Nm nyomatékot leadó átiratával nyitják, míg a kínálat tetejét jelentő ’R’ a Jaguar jól ismert, ötliteres V8-asával borzolja a kedélyeket, ám teljesítménye egyelőre ködbe burkolózik. Annyi bizonyos, hogy mindegyik kivitelben nyolcfokozatú automataváltó továbbítja majd az erőt a hátsó kerekekhez, ám a kézi váltó rendelésének lehetősége egyelőre tisztázatlan - arra van nagyobb esély, hogy a luxus márka nem fárasztja magát a manapság egyre kevésbé népszerű szerkezet kifejlesztésével. A menettulajdonságokkal és a hatékonysággal sem lesz gond: már az alapverzió esetében is 5,6 másodperc körüli 0-100-as sprintre, elektromosan korlátozott 250 km/h-s végsebességre és 9 liter körüli fogyasztásra számíthatunk.
Párizs felé száguld - holnapután élőben is találkozunk vele.
A gyáriak is nehezen hallgatják el büszkeségüket a modellel kapcsolatban, melynek eredménye a hivatalos bemutató előtt érkező fényképek mellett az alábbi két videó is. Rajtuk még álcázva szerepel a modell, ám sok érdekes részletet elcsíphetünk így is, nem is beszélve a V6-os erőforrás kellemes hangaláfestéséről, amely a Nardóban és a Nordschleifén végzett teszteket kíséri.
Az F-Type modellcsalád hamarosan hivatalosan debütál a Párizsi Autószalonon, ahol természetesen az Autó Pult stábja is ott lesz, hogy mihamarabb eljussanak a legfrissebb információk Olvasóinkhoz.
