2012. Május 23., Szerda

Frissitve:07:10:11

Újdonságok

Múltidézéssel üdvözli a Peugeot legújabb modelljét

Nyomtatás

Idén immár 13. alkalommal kerül megrendezésre a Párizs Monaco útvonalon a "Rallye des Princesses", azaz a Hercegnők Rali-versenye, melyen kizárólag női párosok indulhatnak, oldtimer, vagy módfelett ritka autóikkal.

A 208-as modell bevezetése alkalmából a rali hivatalos partnere és szállítója, a Peugeot úgy döntött, hogy ismét közkinccsé teszi a 200-as sorozat emblematikus kabrióit, így a versenyre a 202, a 203 és a 204 kabrió személyében három gyönyörű autóval nevezett, s ezzel a márka ismét hitet tesz a női autósport melletti elkötelezettségéről.

A múltidézés mellett a Peugeot jelenét is hangsúlyozza, hogy az esemény ideje alatt a szervezőket és a technikai csapatokat kizárólag a francia oroszlán típusai szállítják, s a 807, és az 5008 egyterű mellett, az RCZ sportkupé, a 308 CC, valamint az 508 RXH és a 3008 dízel-hibrid is szolgálatot teljesít az esemény során.

A résztvevők és a látogatók egyúttal a márka új modelljével, a Peugeot 208-assal is megismerkedhetnek, hiszen az út során érintett márkakereskedéseknek lehetőségük nyílik arra, hogy bemutassák ügyfeleiknek, és az érdeklődőknek a hamarosan szerkesztőségünkben is vendégül látott újdonságot.

Módosítás dátuma: 2012. május 22. kedd, 19:51

Német és japán sikerek a 24 órás nürburgringi viadalon

Nyomtatás

A megbízhatósági versenyek mindig is fontosak voltak a gyártók számára, hiszen a diadal édes íze mellett a promóciós érték sem csekély; egy-egy "combos" győzelem után a vásárlók sokszor szívesebben fordulnak a jól teljesítő márkák felé. A legendás Nürburgring 24 órás versenyén ezúttal a német márkák mellet a japánok villogtak.

Módosítás dátuma: 2012. május 22. kedd, 15:42

Aranyozott Mercedesek már hivatalosan is

Nyomtatás

A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál a mozgóképes világ talán egyik legrangosabb rendezvénye. Mint mindig, természetszerűleg a prominensebb személyiségek mozgatásánál az autógyártók is ki kívánják venni részüket a parádéból, néha bizony már a ló túloldalára átesve. Így tett most a Mercedes-Benz is.

Módosítás dátuma: 2012. május 22. kedd, 13:15

Száguldás étvágytalanul – takarékosabbak a MINI JCW modellek

Nyomtatás

Bár teljesen új John Cooper Works modellekként mutatja be őket a márka, a recept ugyanaz. A MINI modelljeinek legsportosabb verziója továbbra is megmaradt 211/218 lóerős, sőt a 280 Nm-es nyomaték sem változott. Akkor mi ez a felhajtás az „új” erőforrás közül?

Módosítás dátuma: 2012. május 22. kedd, 13:16

Új taggal bővül a Dacia kínálata - személyautóként is debütál a Dokker

Nyomtatás

A Dacia sikerének kulcsa a tudatos terjeszkedés mellett az egyre olcsóbb járművek iránti kereslet növekedése, s ezt a hullámot bizony ügyesen lovagolja meg a francia-román együttműködés. A Lodgy alig néhány hónapja debütált a Genfi Autószalonon, most pedig Marokkóban a paletta egy újabb tagja mutatkozik be, mely Dokker néven személyautóként és tehergépjárműként is hódító útra indul.

Módosítás dátuma: 2012. május 21. hétfő, 10:10

360 lóerős Golf GTI Wörthersee Tour középpontjában

Nyomtatás

Még tavaly októberben kilenc fiatal feltörekvő tehetségnek adott lehetőséget a Volkswagen, hogy munkájuk gyümölcsével bizonyítsák rátermettségüket. Azóta eltelt néhány hónap és a projekt végeredménye immáron kézzel fogható, ugyanis a Wörthersee Túrán kiállított 360 lóerős Golf GTI Black Dynamic az ő büszkeségük.

Módosítás dátuma: 2012. május 18. péntek, 13:34

Szabad egy táncra? - képeken a Škoda miniatűr versenyautója

Nyomtatás

A Škoda az anyacég legnagyobb közös összejövetelén egy hatalmas, 600 négyzetméteres standot épített, a figyelem középpontjában mégis egy apróság állt, hiszen a Volkswagen up! cseh testvérének versenyzésre született változata aratta a legnagyobb sikert.

Mi tagadás, a Citigo sorozatgyártású példánya is igen vonzó, de a férfiak szívének megdobogtatásához egy kisautó esetében hasonló átalakításokra van szükség, s a mérnökök bizony jó munkát végeztek ahhoz, hogy a Wörti tó partján még a tesztoszteronnal bélelt közönség is felkapja a fejét.

A mini WRC hangsúlyos szélesítései, agresszív légterelői, a kerékjárati ívekbe begyömöszölt 18 hüvelykes felnikkel bizony nem akármilyen első benyomást gyakorolnak a szemlélődőkre, a bevásárlókocsis jelleget pedig a bukókeret és a tökéletesen funkcionális, ám puritán utastér űzi messzire, hogy végül a MINI legendás hegyi felfutóira asszociálva mindenki egy flúgos futamra vágyjon a minden bizonnyal rendkívül kezes méregzsák volánja mögött.

Módosítás dátuma: 2012. május 18. péntek, 10:56

M6-ossal váltja le a BMW a kifutó 1M Coupét

Nyomtatás

A BMW már 13 éve látja el a MotoGP futamok biztosításának feladatát, s 2006 óta már arra is nagy figyelmet szentel a bajor gyártó, hogy a világ legnemesebb aszfaltcsíkjain M logóval felvértezett biztonsági autók vezessék fel a versenyek résztvevőit.

Módosítás dátuma: 2012. május 17. csütörtök, 14:33

Ibiza és Leon versenyautóval készül a Seat a Wörthersee-re

Nyomtatás

A Volkswagen csoport szinte minden márkájának ott a helye a GTI Találkozón, azaz a patinás Wörthersee Touron. Természetesen a megannyi rajongó odaadását a gyártó is igyekszik megköszönni, így szinte mindenki készül valamiféle meglepetéssel, s a Seat például SC Trophy versenyautókkal jelenik meg az eseményen.

Módosítás dátuma: 2012. május 17. csütörtök, 14:03

Az idei GTI Találkozón a Škoda húzza..

Nyomtatás

Szerencsére mostanában nem vagyunk híján a sportos kisautóknak, hiszen legutóbb a Peugeot 208 versenyzésre felkészített változatának örülhettünk, most pedig a Seat Mii - Volkswagen up! - Škoda Citigo triumvirátus cseh képviselőjének felpaprikázott átiratát van szerencsénk beharangozni.

Módosítás dátuma: 2012. május 16. szerda, 12:03

Másodjára varrják fel a Renault Espace ráncait

Nyomtatás

Az autóiparban jobbára egy ráncfelvarrást magában foglaló hatéves modellciklusok szokványosak, ám azért van néhány kivétel. Ezek sorát erősíti a Renault Espace is, amely igazi keményvonalas egyterűként másodjára kap frissítőkúrát, s ezzel bizonyára még 2-3 évig a piacon marad.

Módosítás dátuma: 2012. május 16. szerda, 11:20

1. oldal / 206