Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A tavaliy Év Autójának megválasztott Peugeot 308 kínálatából mindeddig hiányoztak a sportosabb modellek, annak ellenére, hogy a komoly súlycsökkenésen átesett francia típust már az egyszerűbb változatok esetében is élmény vezetni. A hiányt most pótolja a 308 GT, amely úgy igyekszik a sportos vonalon elhelyezkedni, hogy közben csak keveset harapjon le a kényelemből.

Nem bocsátkozik szélsőségekbe - galériaVárható volt, hogy a franciák előbb vagy utóbb előrukkolnak az izgalmasabb változatokkal, és bár a keményvonalasabb GTi-kre még várni kell, a Párizsi Autószalonon debütáltak az egészen sportos, de mégis használható GT kivitelek, melyek most váltak rendelhetővé. A 308 GT háromféle változatban áll majd a vásárlók rendelkezésére: mind ötajtós, mind pedig puttonyos karosszériával megvásárolható lesz, a hajtásláncok sorában pedig a dízel- és benzinmotorok kedvelői egyaránt találhatnak kedvükre valót.

Benzines és dízel - utóbbi széria automatával, és kombiként is

204 lóerős a legizmosabb változatA motorháztető alatt benzinfronton természetesen a jól ismert, és már nagyon sokszor bizonyított 1,6 literes THP turbós négyhengerest köszönthetjük, ami ezúttal 204 lóerőt és 285 Nm-t állít csatasorba – ez különben 4 lóerővel és 10 Nm-rel több, mint a könnyebb 208 GTi esetében. A dízelmotor a franciák remek 2-literes BlueHDI egysége, a 308 GT-ben 181 lóerővel és 400 Nm-rel. Ez erő mindkét esetben az első kerekekhez érkezik (önzáró differenciálmű sajnos nem jár a GT-khez), de érdekesség, hogy a benzines GT kizárólag hatfokozatú kézi váltóval, a dízel pedig csak hatgangos automatával érkezik. Előbbi vegyes átlagfogyasztása 5,6 l/100 km-re várható, míg a BlueHDI normaétvágya csupán 4,1 l/100 km.

Puttonnyal csak a dízel változat elérhetőAz ötajtós benzines kivitel 7,5 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet, míg a dízelnek ehhez 8,4 szekundumra van szüksége. A kombi karosszéria túl nagy terhet nem ró a modell nyakába: a kizárólag öngyulladósként elérhető verzió 8,6-os gyorsulási értéket tud felmutatni. A gázolajt kortyoló egység a rugalmasságával hívja fel magára a figyelmet. A gyártó adatai szerint 80 km/h-ról 120-ra, ötödik fokozatban 5,5 másodperc alatt gyorsul a modell - ha hihetünk az adatnak, a 308 GT meglehetősen sok modellnek odapirít.

A bőségesebb tartalékokhoz természetesen nagyobb teljesítményű fékrendszer, kissé áthangolt, kevésbé könnyű kormányzás és elöl 7, hátul pedig 10 mm-rel ültetett, feszesebb futómű tartozik, míg a tapadásról 18 colos felnikre húzott, 225 mm széles sportos abroncsok gondoskodnak. Mindemellett viszont a rugózási kényelem az ígéretek szerint alig csorbul, így a családi használhatóság tekintetében állítólag nem sok kompromisszumot kell hozni a dinamikusabb vezethetőség végett.

Az oroszlán, mely nagyobbat marA 308 GT kívül-belül egyértelműen felismerhető: az egyedi kerekek mellett átszabott hűtőrács, mérgesebb lökhárítók/oldalsó szoknyák, fekete tükrök, fekete hátterű első világítótestek és kétoldali trapéz alakú kipufogócsövek hirdetik a(z átmeneti) csúcsmodell létét, továbbá speciális, GT-specifikus színek is választhatóak lesznek. Belül a feketeség uralkodik, szinte mindenütt vörös kontrasztvarrással kiegészítve, és a kompaktok között kimondottan sportos atmoszférát teremtve.

A 308 GT nemzetközileg már rendelhető, az első példányok pedig várhatóan márciusban érkeznek meg a kereskedésekbe. A hazai árak megállapítására egy picit még várni kell, de a jelenlegi árlistából már lehet következteni arra, hogy a dízel és a benzines hajtáslánc között 1,2 millió forint differencia lesz azonos karosszéria-változat esetén, amelyből 450 ezer forint az öngyulladósnál széria automataváltó felára. Hozzávetőlegesen 7 milliós alapárra számíthatunk, amely már gazdag felszereltséget foglal magában.