A Jaguar az XE-vel csak nemrég tért vissza a prémium középkategóriások mezőnyébe, de úgy tűnik, hogy ennyivel nem elégednek meg az angolok, és rögtön a szegmens királyai közé is besorolnának – természetesen az ellenlábasok kőkemény sportváltozatairól beszélünk. A gyáriak az F-Type és a Range Rover esetében már megismert SVR jelzéssel látnák el a felhergelt XE-t, ami akár 500 lóerős is lehet, amennyiben valóban elkészül.
A hírek szerint a Jaguar nem cifrázná a dolgot, és bár a konkurensek nagyrészt már kisebb erőforrásokkal dolgoznak, az XE SVR megkapná az F-Type 5-literes V8-as szívét, ami a középkategóriás lemezei alatt nagyjából 500 lóerős teljesítményt állítana elő – az F-Typeban egyébként 575 paripa várja a parancsokat. Ezzel rögtön az élmezőnybe katapultálná magát az angol gyártó, hiszen ekkora erőt nem minden ellenlábas kínál. A BMW M3 például „csak” 431 lóerővel van felvértezve, de alapból a Mercedes-AMG C 63 is megelégszik egy 476 tagú ménessel – igaz, S verzióban már 510 lóerőt állít csatasorba, akárcsak az Alfa Romeo Giulia QV.
A képeken szereplő S verziónál jóval agresszívabb lehet majd az SVR
Minden bizonnyal az összkerékhajtás is szériában jár majd az XE legvadabb verziójához, ahogyan a 8-sebességes automataváltó is megegyezhet az F-Typeban használt szerkezettel. Természetesen egyéb nyalánkságok is járnak majd az autóhoz, mint például az aktív differenciálzár és az átalakított futómű. Az átlagos kivitelek 1,5 tonnás súlyánál valamivel nehezebb lehet majd az SVR, amit az összkerékhajtásnak és a hatalmas erőforrásnak köszönhet, de ettől függetlenül szinte biztosak lehetünk benne, hogy a 0-100-as sprintet 4 másodperc körül letudja majd az autó, és a végsebesség is 300 km/h körül alakulhat – amennyiben nem lesz korlátozva.
A Jaguar tehát nem viccel, és rögtön a konkurensek sarkára lépne. Ehhez persze nem lesz elég csak egy bivalyerős erőforrás, hanem menettulajdonságok terén is nagyot kell alkotnia az angoloknak. Ezzel azonban várhatóan nem lesz probléma, hiszen még a gyáriak gyengébb modelljeit is élmény vezetni, és akkor az olyan típusokról még nem is beszéltünk, mint a 340 lóerős XE S, ami kiváló előrejelzője lehet a csúcsverziónak – a külcsínt tekintve persze jóval agresszívabb formákra számíthatunk.
