
Mostanában lecsendesedett a víz a Smart körül, a márka pedig kisebb ugrásokkal szeretné felhívni magára a figyelmet. Ezúttal nem elektromos modellel és nem is enyhe átfésüléssel jelentkezik a Daimler apróságokkal foglalkozó márkája, hanem a BoConcept dán belsőépítésszel való koprodukciójával.
A forma és a funkcionalitás mindenekfelett – vallják a közösködésért felelősök. Az együttműködést a felek roppant kreatív munkaként értékelték, melynek eredménye egy Smart ForTwo BoConcept különkiadás, valamint egy katalógusra való bútor és lakáskiegészítő, amelyeket a német mini ihletett.

A Smart és a BoConcept céljai azonosak: egy adott, a városban rendelkezésre álló teret a lehető legjobban kell kihasználni, hogy a végeredmény vonzó legyen. "Ezek a termékek kifejezik a vásárlók egyéniségét és hozzájárulnak életük megszervezéséhez, de a fáradtság kipihenésére is alkalmasak" – beszélt a közös munkáról Annette Winkler, a Smart vezérigazgatója.

A dánok segítségével módosított ForTwo a Brabus Cabrión alapszik, utasterét pedig az otthonok bútorai ihlették. Kívülre matt fehér fényezés, valamint szintén matt barna kontraszt jutott, utóbbi a kerekeken, a tükörházakon és a vászontetőn ugyancsak visszaköszön. A barna uralja a belteret is.
„2013 márciusában a BoConcept bemutatótermeibe világszerte beköltöznek a Smartok, hogy a közösen kimunkált kollekciót népszerűsítsék” – tette hozzá a dán gyártó.
