A Renault nemrégiben egy igazi finomságot jelentett be a sportos Mégane kombi GT 220 változatának személyében, ráadásul külön öröm, hogy fenntartásaink ellenére a felpaprikázott családi málhás hazánkban is megrendelhetővé vált. Az már csak hab a tortán, hogy a típus általunk is tesztelt, 180 lóerős Grandtour GT ’alapváltozatának’ kiváló ár/érték aránya a limitált széria esetében is megmaradt.
Az utastérben nincs sok meglepetés, de a GT csomag sportos hangulatot szavatol
A szóban forgó, korlátozott darabszámú GT 220 sorozat alapját épp a fent említett Mégane Grandtour GT 2.0 TCe változata adja, ám a szériaváltozat kétliteres turbómotorját kissé megbolondították a mérnökök: a 180 tagot számláló ménes 220-ra ugrik, miközben a csúcsnyomaték 300-ról 340 Nm-re emelkedik, mely értékek a gyorsulás kapcsán 0,4 másodperces fejlődés mellett (7,6 sec.) a rugalmasságban is lényeges javulást eredményeznek. Az immáron start-stop rendszerrel is felvértezett, 240 km/órás végsebességre képes Renault gyári átlagfogyasztása 7,3 literre adódik, azaz a nagyobb erő melett négy deciliterrel takarékosabb is az újdonság. Az izmos benzinmotor persze az első kerekeket hajtja, az erőátvitelről pedig hatfokozatú kézi váltó gondoskodik.
Fekete felnikkel ránt kardot a 220 lóerős kivitel
Hogy a magasabb teljesítmény hasznosítása ne jelentsen problémát a közepesen rázós futóművét leszámítva teljesen családbarát puttonyos modell esetében, a tervezők szériában 18 hüvelykes sportabroncsokkal, az R.S. kivitel konstrukciójának átemelésével keményebb felfüggesztéssel, áthangolt kormányzással és harapósabb fékrendszerrel látták el az autót, de egy hasznos önzáró differenciálmű sajnos nem került bele a repertoárba – utóbbi a kizárólag háromajtós karosszériával rendelhető, 265 lóerős Mégane R.S. (feláras) kiváltsága marad.
Különben profi típusismerő legyen a talpán, aki kívülről meg tudja majd különböztetni a GT 220 változatokat elődjeiktől: előbbi kék fényezése ugyanis a régi, a fekete felnik pedig önmagukban nem sokat mondanak, ahogy néhány egyéb fényes fekete kiegészítő sem – sebaj, a beszédes feliratok segíthetnek az azonosításban. A szóban forgó logókkal az utastérben is találhatunk majd egy táblácskát, ahol ezen kívül egyedül az alumínium váltógomb jelenti a változást, igaz, a ráncfelvarrással csatlakozott opciós tételek - így például a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer - immár a GT kivitelhez is megrendelhetőek.
Ezzel a csomaggal sem volt kutyaütő, de 220 paripával dinamikusabb és takarékosabb is lett
Ugyanakkor nem hazudok akkor, ha azt állítom, hogy a Mégane Grandtour GT-nél jobb értékaránnyal büszkélkedő tesztautóval teljes újságírói pályafutásom alatt nem volt még dolgom, s ezt a merésznek tűnő kijelentésemet szerencsére ezúttal sem kell visszavonnom. A skizofrén újdonság (akciós) listaára ugyanis 6.090.000 forintra adódott, mely összegért cserébe egy 220 lóerős, dinamikus, élménydús, mégis élhető és praktikus mindenest kapunk, aminek megvásárlásáért a család egyetlen tagja sem fog szúrós tekintettel nézni ránk.

.jpg)