
Az utóbbi időben nagy vihart kavartak az önvezető autók által okozott balesetek, még annak ellenére is, hogy esetükben adott távolságra eső balesetek száma jóval kisebb a hagyományosan, sofőr által vezetett autókénál. Azonban maga a funkció miatt különösen nagy figyelem fókuszálódott a Teslára, hiszen rövid időn belül három autó is hibázott – vagy mégsem?
Elon Musk, az elektromosokat gyártó márka első embere ugyanis nyilvánosságra hozta a legutóbbi baleset adatait, amelyek arról árulkodnak, hogy a Pennsylvaniában felborult Model X nem az Autopilot fantázianevű önvezető rendszer hibájából szenvedett balesetet. Noha a Tesla rögtön az eset után leszögezte, szükséges kivizsgálni, hogy mi okozta a balesetet, sokan, így maga a sofőr is az Autopilot funkciót okolta a történtekért.
A gyártó a baleset során megsérült antenna miatt nem tudta azonnal megmondani, mi történt pontosan, azonban immáron a fedélzeti rendszerből történt közvetlen kiolvasást követően megdöbbentő tényre derült fény. A járművezető határozottan állította, hogy a baleset úgy következett be, hogy az Autpilot funkció aktív volt, tehát a tulajdonos egyértelműen az önvezető rendszerre fogta a balesetet. Ezzel szemben a kiolvasott adatokból kiderül, hogy a sofőr az adott időpontban nem is használta az önvezető funkciót – vélhetően a kártérítés és a nagy hírverés csábította a tulajdonost arra, hogy hazudjon a történteket illetően.

Elon Musk a Twitteren egyszerűen közölte a tényeket, sőt, még tovább ment: „A fedélzeti adatok szerint az Autpilot ki volt kapcsolva a pennsylvaniai balesetnél. Mi több, a balesetet az Autopilot használatával megelőzhette volna a vezető”. Valóban elképzelhető, hogy figyelmetlen sofőr helyett az önvezető mód használata esetén nem történt volna meg a baleset. Azonban körvonalazódni látszik, hogy az önvezető funkció, mint innovatív és a jövőt meghatározó, de megosztó rendszer olyannyira a fókuszba került, hogy bizonyos emberek már nem szégyellnek visszaélni vele, saját hibájukat áthárítani rá, ahogy ebben az esetben is történt.
