Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár korábban már kínáltak szériaközeli ízelítőt belőle, az egy hónap múlva kezdődő Genfi Autószalonon mutatkozik be az Opel Astra csúcsváltozatának gyártásba kerülő példánya. Az OPC a jelenlegi piac legerősebb sportkompaktja lesz.

A nemes feladathoz a kétliteres turbómotor 280 lóerőre és 400 Nm nyomatékra izmosított verzióját használják fel a mérnökök, míg a menetdinamikai pluszról a jó alapok, így például a függőcsapszeges első futómű gondoskodik.

De nem ő lesz az egyetlen újdonság az Opel standján: ugyanis bemutatkozik a Buick Encore alapokra épülő Mokka is. A crossover a márka jelenlegi erőforrásaival, így például a 140 lóerős 1,4 literes, benzines turbómotorral, valamint a 130 lóerős 1.7 CDTi-vel érkezik. Az elsőkerékhajtás mellé opcionálisan összkerékhajtást is rendelhetünk.

Nem csak az OPC lesz az egyetlen újdonság.

Még egy csúcsmodell bemutatkozik az Astra mellett: a legerősebb dízel Insigniát láthatjuk még porondon. A BiTurbo nevet viselő modell az eddigi kétliteres, 160 lóerős öngyulladós fölé érkezik, 192 lóerőt és 400 Nm-t kiszorítva a hengerűrtartalomból. Ezzel az újdonság 8,7 másodperces 0-100-as sprintre és 230 km/h-s végsebességre lesz képes.

Dízelből is sportra hangolnak az Opelnél - galéria.

Mellettük még egy különleges elektromos kerékpár, néhány különleges kiadás és az 1,4 literes turbómotor gázos ecoFLEX verziója kerül ki a standra, ahonnan élőben közvetítünk majd az újdonságokról.