Hamarosan megérkezik a kereskedésekbe a Mitsubishi Eclipse Cross

Nyomtatás

A Mitsubishi még a tavaszi Genfi Autószalonon mutatta be az Eclipse Cross nevű modelljét, és már akkor megígérték, hogy Európába az elsők között – sőt, konkrétan először – fog eljutni az újdonság. Már akkor is lehetett tudni, hogy mindez csak ősszel fog megtörténni, de most végre bejelentették a Japánok, hogy végre megkezdődött az autó gyártása az Okazakiban található üzemben, és a Mitsubsihi már 2018 márciusáig 50 ezer példányt szeretne eladni az Eclipse Crossból Európa-szerte.

Az autórajongók fülének biztosan ismerősen cseng az Eclipse név, amely az ezredforduló környékének egyik ikonikus japán sportmodellje volt. A 2012-ig gyártott kétajtós (egyelőre) eredeti koncepciójában már nem újul meg, azonban a jól csengő nevet más gyártókhoz hasonlóan a Mitsubishi sem hagyja veszni – az Eclipse egy crossover formájában születik újjá, erre utal a ‘Cross’ utónév. Az elnevezés egyértelmű: az első fele a sportos génekre utal, a második tag pedig a magasabb, manapság divatos építési módra. Ennek megfelelően a Mitsubishi nyitva hagyta a kaput, hogy a későbbiekben egy esetleges sportmodell piacra dobásával ismét használható legyen az Eclipse típusmegnevezés.

Az új modell üde színfoltként csatlakozik a japánok meglévő SUV vonalához, vagyis az ASX és az Outlander családot gyarapítja. A gyári képek alapján az Eclipse Cross azt bizonyítja, hogy a tervezők az XR-PHEV tanulmányt vették alapul a vonalak megrajzolásakor, illetve a későbbi XR-PHEV II-ből ugyancsak merítettek ihletet. A formaterv egészen dinamikusra sikeredett, és már első blikkre be lehet azonosítani, hogy egy Mitsubishivel van dolgunk - az újdonság jól beleillik a márka arculatába.

A 2,67 méteres tengelytávú padlólemezre (amely érték mm-re megegyezik az ASX adatával, így vélhetően az ASX alapjaira épül az Eclipse Cross) egy 4405 mm hosszú, 1805 mm széles és 1685 mm magas karosszériát húztak a tervezők, az első-hátsó nyomtáv pedig egyaránt 1545 mm. Picit nagyobb tehát az autó, mint az ASX, és méretei megfelelnek a kompakt crossoverek átlagának. A gyári közlemény szerint tágas utas- és csomagtérre számíthatunk, amelynek sokszínűségét a csúsztatható, állítható dőlésszögű hátsó üléspad is fokozza.

Nem csak a külső újszerű, belül is teljesen újraértelmezett műszerfalat kapunk, és olyan extrák kerülnek a palettára, mint a vetített kijelző (HUD), az Apple CarPlay és Android Auto funkciót is magában foglaló érintőképernyős multimédiás rendszer - amihez egy érintésérzékeny controller is csatlakozik -, valamint a vezetőt támogató biztonsági rendszerek teljes arzenálja.

A lemezek alatt szintén lesz újdonság, hiszen egy új fejlesztésű 1,5-literes 4-hengeres, közvetlen befecskendezéses benzinmotor debütál a modellben, amihez egy 8 előre programozott (szimulált) fokozattal ellátott fokozatmentes CVT automataváltót is társítanak a japánok. A teljesítmény- és menetteljesítmény-adatok egyelőre nem ismertek, de annyit elárult a gyártó, hogy még a 2,4 literes négyhengeresüknél is nyomatékosabb lesz az egység - ha tippelnünk kellene, 150 lóerőre és 250 Nm nyomatékra bizton számíthatunk.

Dízelfronton a Mitsubishi remek 2,2 literes motorjára számíthatunk, méghozzá átdolgozott verzióban, halkabb működéssel, jobb fogyasztással és az eddiginél valamivel nagyobb teljesítménnyel - a hivatalos adatokkal még adós a gyártó. A dízelhez egyébként egy új 8-fokozatú automataváltó (bolygóműves, nem CVT) csatlakozik. Az erő a márka S-AWC névre keresztelt intelligens, elektronikusan vezérelt összkerékhajtásán keresztül érkezik az útra. Hamaorsan tehát a hazai kereskedésekbe is megérkezhet majd az újdonság, amitől sokat várnak a Japánok.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark