Haszongépjárművek terén társul a Ford és a Volkswagen

Nyomtatás

A Ford és a Volkswagen egyaránt sikeres a haszongépjárművek piacán, és most úgy tűnik, hogy közösen szeretnének még nagyobbra nőni ezen a területen. Semmiféle tulajdoncseréről nincs szó, de egy új megállapodás értelmében a jövőben közösen fejleszthetnek új alkatrészeket, vagy esetleg egész modelleket, ezzel csökkentve a költségeket és maximalizálva a nyereséget.

A megegyezés már megvan arról, hogy egyes területeken közösen folytat majd fejlesztéseket a Ford és a Volkswagen, ám mindkét oldalról zajlik még a felmérés és a kutatás, hogy mely területek lennének azok, amelyeken együtt tudnának fejlődni, és ezzel még jobban megfelelni az egyre növekvő vásárlói igényeknek. Mindez annyit jelent, hogy folyamatosan figyelik a piacot, és amennyiben úgy ítélik meg, közösen tesznek majd lépéseket annak érdekében, hogy még szebb eredményeket tudjanak elérni.

Ez leginkább közös alapok, közös modellek fejlesztésében valósulhat majd meg a jövőben, de azt már tisztázták a felek, hogy egyik sem vásárol részesedést a másik márkából. Természetesen mindkét fél képviselői elmondták, hogy ez hatalmas előrelépés, és fontos részét képezi a márkák jövőbeli stratégiájának – és persze mindkét oldalról még fejlettebb modelleket ígérnek. Biztosan jó pár évet kell még várnunk arra, hogy az első közös fejlesztésű terméket kipróbálhassuk, de azért kíváncsian várjuk már, hogy mire lesz képes a két gyártó, ha összedugják a fejüket.




Hozzászólások  

 
#1 Kübler János 2018-06-21 09:22
Erre én is kiváncsi vagyok
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark