Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A nagyközönség előtt csak a szeptemberi Párizsi Autószalonon fog bemutatkozni, de a Nissan már most fellebbentette a fátylat a Nissan Note új generációjáról. A kis egyterű az eddigi irányvonalat letisztultabb köntösben viszi tovább.

Japános, letisztultabb formák - galériaAz egyelőre jobbkormányos kivitelben bemutatkozó újdonság legnagyobb külső változása, hogy az eddigi tetőre húzódó lámpák helyett hagyományosabb hátsó világítótestet kapott. Ennek és a dinamikus ívekkel könnyített oldalvonalnak köszönhetően az új Note jóval légiesebb látványt nyújt.

Belül ránézésre továbbra is kemény műanyagokat és a szokott, egyszerű kezelőfelületet találjuk, de jóval több csemege is jutott ide. Ilyen a központi navigációs rendszer, amelyhez rendelhetünk 360 fokos, felülnézeti kamerarendszert is.

Háromhengeres benzinmotorral - galériaJapánban két motorral nyit a kínálat: a Micrából már ismerős szívó, valamint kompresszoros, 1,2 literes, háromhengeres benzinmotort találhatjuk a lemezek alatt. Ezek szinte biztosan jönnek az európai piacra is – hozzájuk pedig ötfokozatú kézi vagy fokozatmentes automataváltó lesz rendelhető. Mellé pedig az 1.5 dCi és az 1.6 dCi dízelmotor érkezhet, 110, illetve 130 lóerővel.

Az európai kiadás csak jövőre érkezik a szalonokba és a hivatalos közlemény szerint „egyedi formai részleteket” és dinamikusabb hangolást kap.