Hosszú évek óta szomjazunk. Kiszáradt a szánk, miközben a sivatagban már négykézláb igyekszünk kapaszkodni az utolsó törékeny gallyakba, mert a ’90-es évek eleje óta jóformán egyetlen gyártó sem akadt, akinek eszébe jutott volna, hogy a fiataloknak egy vonzó, jól kihasználható, kedvezően üzemeltethető, mégis megfizethető autót kínáljon. Szerencsére „Autógyártók, ébresztő!” című fohászunk végre meghallgatásra lelt, hiszen a Chevrolet két olyan koncepciót is bemutatott a Detroiti Autószalonon, amik minden kívánalmunknak megfelelni látszanak.
Megy ez, csak akarni kell - húsz éve várunk rájuk
A piackutatók ugyanis ráébredtek, hogy egyedül az Egyesült Államokban 80 millió olyan 30 év alatti polgár lakik, akik éves szinten egy trilliódolláros (1012 USD) szegmenst fednek le, miközben a potenciális új autót vásárlók 40 százalékát teszik ki.
Ezek alapján pedig mind a Tru 140S kupé, mind a Code 130R nagy aratásnak nézhet elébe, főként, ha figyelembe vesszük, hogy nagyságrendileg 4-5 millió forintos áron kerülhetnek a kereskedésekbe, miközben 1,4 literes, turbófeltöltésű EcoTec motorjaikhoz a 150 lóerős teljesítmény dacára sem társulnak vállalhatatlan fenntartási költségek.
Hátsókerékhajtású, megfizethető sportkupé négy üléssel, és vállalható fenntartási költségekkel - Köszönjük, Chevrolet!
Chevrolet Code 130R - galériaA Code 130R hátsókerékhajtásával, és a kor kívánalmainak megfelelő divatos extráival akár olyan prémium típusok helyettesítő terméke lehet, amiről a fiatalok korábban legfeljebb csak álmodhattak, miközben azért a józanabb gondolkodású vásárlókat is meg tudja szólítani, hiszen négyüléses belső kialakításával már kiscsaládosok számára sem lehet elvetendő választási lehetőség. A Chevrolet Cruze alapjaira építkező, elsőkerékhajtású Tru 140S esetében az sem kizárható, hogy a takarékosságot még hatékonyabban szolgáló plug-in hibrid hajtáslánccal, és korszerű start-stop rendszerrel kerül a kereskedésekbe.
Már a tegnap is későn lenne a sorozatgyártáshoz - Szalagra vele!
Sajnos a koncepciók még gyermekcipőben járnak, így például a GM az utastér kialakítását a továbbiakban nyílt vita tárgyává is szeretné tenni a fiatalok körében, de a kezdeményezés már önmagában elegendő arra, hogy mérhetetlen izgalommal várjuk a szériaérett darabok felbukkanását.

