Így aludj a MINI-den – Countryman, tetősátorral

Nyomtatás

A MINI szerint az új Countryman a felfedezésről és a kalandokról szól – ezt pedig nem habozik olyan kiegészítőkkel alátámasztani, amelyek a vadonban való boldogulást segítik. Ilyen például a tetőre szerelhető sátor, amiben ketten is helyet kaphatnak.

A brit márka a több mint 50 évnyi tapasztalattal rendelkező olasz Autohome vállalattal közösen alkotta meg a tetősátort, amelyet két színben lehet rendelni a márkakereskedésekben. Zárt állapotban mindez úgy néz ki, mint egy tetőbox, az elhelyezéshez pedig a gyári tetősíneket használja. A nyitás pofonegyszerű: mindössze a biztonsági zárakat kell kioldani és a sátor magától előáll, köszönhetően a négy gázrugónak.

A körülbelül két méter hosszú és 1,7 méter széles sátorban ketten térhetnek nyugovóra. A belmagasság 94 centiméter, a kis lakhely pedig nem csak esőálló, de jól szellőző, mégis egész jól zajszigetelő anyagból készült. Található benne egy nagy sűrűségű matrac is gyapjú felső résszel, a szúnyoghálós ablak magától értetődik, és még LED-es belső világítás is akad. Emellett a megközelítéshez szükséges létrát is benne lehet tárolni. Irány a vadon!




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark