2018. Június 20., Szerda

Frissitve:03:37:41

Ízelítőn a legalább 405 lóerős Volvo S60 Polestar

Nyomtatás

Már csak egyetlen hét van hátra az új Volvo S60 premierjéig, amely a kombi V60-nal ellentétben dízelmotorral már nem is lesz elérhető. Hibrid erőforrással viszont annál inkább, ugyanis a piaci rajtnál elérhető a két konnektoros hibrid mellé hamarosan felsorakozik egy harmadik is: a Polestar által kezelésbe vett T8-as csúcsverzió, amelyről már ízelítőket is kaptunk.

Az alapfelállás ismerős: kétliteres, turbós és kompresszoros turbómotor dolgozik majd az S60 Polestar lemezei alatt is, amelyhez 87 lóerős elektromotor csatlakozik. Utóbbi egy 10,4 kWh-s akkucsomagból merítve kb. 43 km-es tisztán elektromos hatótávot tesz lehetővé. A Polestar viszont finoman belenyúl a belső égésű egységbe, így a hagyományos T8-as kivitel 390 lóereje helyett itt nagyjából 405 áll majd rendelkezésre, összesen akár 670 Nm nyomatékkal karöltve.

Ez persze a kezelés kisebbik része. Lesz itt alapból 20 colos alufelni Michelin Pilot Sport abroncsokkal, áthangolt, új változtatható lengéscsillapítással (Öhlins) rendelkező futómű, valamint sport kipufogórendszer is. A továbbfejlesztett hőelvezetésű, nagyobb fékek fix féknyergeket kapnak, a hangolásnál pedig a mérnökök felhasználják a Polestar 1 kupé fejlesztése során gyűjtött tapasztalatokat – az ugyanis a különváló sportmárka legelső sorozatgyártású modellje lesz.

Sokat már nem kell várnunk: a jövő heti S60 premier után hamarosan lehull a lepel a Polestar által felkészített sportváltozatról is.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark