Javában készül az új Hyundai Veloster – erre számíthatunk

Nyomtatás

A Hyundai Veloster előző generációja nálunk nem volt nagy sikertermék, amihez az is hozzájárult, hogy a forgalmazása idő előtt megszűnt Magyarországon. Ennek ellenére a sportos kompakt kap új generációt, sőt, az ízelítőkkel sem fukarkodnak már róla a gyáriak.

Kívül árnyékos képeken, belül egyelőre csak rajzon láthatjuk az új Velostert, amely továbbra is extravagáns irányokban folytatja karrierjét – például a kétszínű műszerfal révén. A belső térrel szemben a külső kevesebbet változik, az arányok maradnak, a modernséget a LED-es fényforrások kölcsönzik, és jut egy kicsi az i30 letisztultabb kialakításából is.

Alapmotorként szívó kétliteresre lehet majd számítani 163 lóerővel, valamint továbbra is rendelkezésre áll majd a feltöltött 1,6 literes turbómotor 204 lóerővel, hatfokozatú kézi vagy hétfokozatú duplakuplungos váltóval. A hazai forgalmazás visszatérését az N verzió okán érdemes fontolóra vennie a forgalmazónak, melynek révén az akár 275 lóerős teljesítmény igazán sportos csomagban érkezhetne.

Az új Veloster premierjével kapcsolatban hivatalos információ még nem érkezett, de az ízelítők számának gyarapodása alapján még az idén befuthat az új generáció.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark