Hivatalosan is bemutatkozott a teljesen új MINI John Cooper Works GP, amely a brit kisautó hagyományos verziójának messze legsportosabb kiadása. Ezt bizonyítja a Nürburgring-Nordschleifén futott köre is: 8 perc 23 másodperc.
Messze a leggyorsabb MINI - galériaEzzel az eredménnyel az előző generáció GP-jénél 18 szekundummal gyorsabb újdonság és például ott liheg a 340 lóerős Audi RS3 nyakán (köridő: 8:20), de ideális körülmények között például egy Ford Focus RS-nek akár fityiszt is mutathat. Mi kellett ehhez?
Az apró méretek okozta alacsony tömeg mellett az 1,6 literes turbómotor teljesítménye, amely a Cooper S verzió 184 lóerejéhez képest immár 220-230 lóerőt teljesít (a hivatalos gyári adat még várat magára). Emellett 40 kilogrammos könnyítés, versenyre hangolt futómű és elöl hatdugattyús fékek segítenek a megpróbáltatások mielőbbi legyűrésében. Ebben nagy szerepe van az aerodinamikának is – az új légterelőknek köszönhetően a hétköznapokban is használható versenyző még jobb tapadásra számíthat.
A külcsín magáért beszél, a belbecs még titkos.
A legsportosabb MINI-ből 2000 darab készül majd, az első példányok pedig még a karácsonyi hajrá előtt eljuthatnak tulajdonosaikhoz. Mi időben szóltunk, ám ha valaki mégis lemarad, ám nagyon vágyakozik, akkor a Coupé hasonszőrű kiadásával vígasztalódhat, amely viszont csak jövőre érkezik.

