Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az autógyártók többségének volt alkalma megtapasztalni, hogy a gazdasági élet történései miként befolyásolják az eladási statisztikákat, ám vannak olyan kivételek, akik ügyesen pozícionált típusaikkal éppen a megfelelő időben jelentek meg a piacon. A siker várományosai közé tartozik a Dacia Duster is, ami már 2,89 millió forint ellenében belépőt jelent a hobbiterepjárók korábban sokak számára igen távolinak tűnő világába.

Dacia Duster - katt a teszthez!Miközben más modellek esetén már megjelenésük időpontjában túlcsordul a hazai készlet, addig a Duster kapcsán inkább olyan hirdetéseket találunk a világhálón, hogy a hamarosan érkező szállítmányból még rendelkezésre állnak leköthető darabok. A Dacia újdonsága pedig sokszor négykerékhajtású változatban kerül átadásra, ami nem is meglepő annak tükrében, hogy a 3,39 millió forintos árcédula gyakorlatilag egyedülálló a hasonló terepjáró képességgel és praktikummal bíró típusok között.

A Hyundai ix35 is igen népszerű a vásárlók körében

A Dacia Duster pedig a 2011-es esztendő első hat hónapjának forgalomba helyezési kimutatásai szerint a legsikeresebb modellnek bizonyult az SUV kategóriában. Az ezen időintervallum alatt Szűkösebb keretből is jól gazdálkodik a Sportageátadott 510 darab jármű a szegmens 27,5 százalékát fedi le, és jócskán maga mögé utasítja a második helyezett Nissan Qashqai-t (354 db – 19,1%). A dobogó harmadik fokán álló Hyundai ix35 (192 db – 10,3%) helyzete szintén irigylésre méltó, hiszen a kétliteres dízelmotorral szerelt változat olyan sikeres, hogy esetében több hónapos várakozási időre számíthatunk. Nem is csoda, hogy a hajtásláncokban osztozó Kia Sportage-nek már nem is jutott az erőforrásból, ám ő a szerkesztőségünknél bizonyító 1,7 literes dízelmotorral, és az 1,6 literes benzines aggregáttal fémjelzet kínálattal is a negyedik helyet szerezhette meg magának (140 db – 7,5%).