Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Škoda tavaly nyáron jelentette be, hogy az 1,2 literes négyhengeres erőforrásukat a jövőben a Volkswagen konszern 1-literes háromhengeresével pótolják majd, és bár akkor még csak az azóta már felfrissített Octaviában történt meg a váltás, azóta már a Genfre finoman megújult Rapid is megkapta az új szerkezetet. Most pedig újabb Škoda modell, a Fabia kapta meg hivatalosan is a kis turbóst.

A korábbi 1,2-est egy hengerrel kevesebbel váltja az újdonság, amely így is hozza ugyanazt a teljesítményt, mint elődje. Sőt, az 1.0 TSI gyengébbik verziója még erősebb is lesz valamivel, ugyanis az új szerkezet – akárcsak a Rapid esetében – 95 és 110 lóerős kivitelben lesz majd elérhető a kisautóhoz. Nyomaték tekintetében is jár némi plusz az újdonsághoz, hiszen a 110 lovas verzió 25 Nm-rel többet nyújt majd 1,2 literes elődjénél, ami összesen 200 Nm-es csúcsnyomatékot jelent. Ezeken felül ráadásul 6 százalékkal takarékosabb is a háromhengeres motor, és bár egyelőre hivatalos adatokkal nem szolgáltak a gyáriak, a Rapidnál megadott 4,4-4,5 literes vegyes átlagnál még kevesebbel beérheti majd a kistestvér – a gyorsulási adatok is hasonlóan alakulhatnak, így 11 és 9,8 másodperces, vagy ezeknél egy hajszállal jobb eredményre számíthatunk.

Kisebb, mégis minden tekintetben felülmúlja az elődöt

Ha mindez még nem lenne elég, az 1-literes egység 10 kilogrammal könnyebb is, mint 1,2 literes elődje, és bár a háromhengeresek sosem a kulturáltságukról voltak híresek, a gyáriak azt ígérik, hogy ezen a téren sem lesz gond, köszönhetően az alumínium dugattyúk és hajtórudak tökéletes kiegyensúlyozottságának, és a kis súrlódásnak. Az új erőforrás ugyan valódi előrelépés, mint az autózás szerelmesei, jobban örülnénk, ha a Škoda inkább egy RS verzióval jelentkezne, ezt a lehetőséget azonban sajnos már korábban kizárták. A Kodiaq-ból azonban már biztosan érkezik a csúcsváltozat, és bár még kétséges, a Superb RS megalkotására is van remény.