Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A márkaneveket érintő viták és perek nem új keletűek, ezúttal pedig a Kia és az új, kínai Qoros márka ült bíróság elé, hogy megvitassák a koreaiak nagyszedánjának sorsát.

A hazai piacon egyszerűen K9 névre hallgató luxusmodellel ugyanis a Kia Quoris néven szerette volna elbűvölni az Európai vásárlókat – az már biztos, hogy erre nem kerül sor. A perben ugyanis a Qoros nyert. A sanghaji központú, a Chery és egy izraeli befektető által létrehozott, hamarosan nagy erőkkel induló márkának németországi bíróság adott igazat, így a tavaszi Genfi Autószalonon a Qoros modelljei mellett a Kia Quoris-t biztosan nem látjuk majd.

Az első lépést megtették a márkanév védelme érdekében. De milyen autókat gyártanak majd? Tavasszal kiderül.

Mi lesz így a K9 sorsa? A Kia még nem adott ki hivatalos közleményt az üggyel kapcsolatban, de az ügy tovább gyűrűzik majd az amerikai bíróságok elé is, viszont Európába más néven fog érkezi majd a luxus szedán.