Ledobta a puttonyt – bemutatkozott az új Volvo S60

Nyomtatás

Ahogyan azt a Volvo beígérte, ma le is rántotta a leplet a vadonatúj S60-ról, és bár kombiként a V60 képében láttuk már a svédek új középkategóriását, mégis nagy kíváncsisággal vártuk, hogy bemutatkozzon a négyajtós kivitel is, ami az első új generációs Volvo lesz, amihez már nem rendelhetnek dízel hajtásláncot a vásárlók.

Ahogyan arra számítani lehetett, szemből szinte semmilyen újdonságot nem tartogat az S60 a V60-hoz képest, ugyanakkor az R-Design felszereltség bemutatkozása (a képeken bordóban) mégis hozott friss elemeket, hiszen a sportos csomag agresszívabb első lökhárítókat és egyedi hűtőrácsot is kapott. A Thor kalapácsa névre keresztelt LED-es nappali menetfények, a teljesen LED-es fényszórók és a hangsúlyos hűtőmaszk persze ezúttal is adottak. A tengelytáv (2872 mm) értelemszerűen megegyezik a kombiéval, de emellett az S60 hossza (4761 mm) és szélessége (1850 mm) is milliméterre ugyanannyi, mint a V60 vonatkozó értéke.

Hátul már több érdekességet tartogat az S60. A V60-V90 párhuzam után az S60-S90 összefüggésre is számíthattunk, és ez be is jött, ám akárcsak a kombi, úgy a négyajtós is bőven eltér annyira, hogy rögtön megkülönböztethető legyen a nagyobb testvértől. A fényszórók formája ugyan hasonló, az S60 esetében a felső él mégis hangsúlyosabb lett, akárcsak a csomagétrajtón lévő törések. Az R-Design csomag esetében a hátsó lökhárító is dinamikusabb lett. Profilból egyébként szintén nagyon jól mutat az autó, a formák igazán harmonikusak és elegánsak lettek, miközben a sportosságot sem nélkülözik.

Az utastérben nem meglepő módon ugyanazt kapjuk, amit a V60 – és úgy általában az összes új generációs Volvo – nyújt. Nagyon finom anyagok, modern, de egyben elegáns megoldások, függőlegesen tájolt multimédiás rendszer és digitális műszerfal van az étlapon, de a belső hangulatról és extrákról, mint például a Bowers & Wilkins vagy a Harman Kardon hangrendszer Szabó kolléga a V60 nemzetközi menetpróbája alkalmából már részletesebben is megemlékezett.

A második sorban a lábtér hasonlóan tágas lehet, mint a kombiban, de a fejtér valószínűleg szűkösebb lesz, főleg, ha a képeken is látható, méretes tetőablakot is megrendeljük az autóba. A csomagtér 442 literes, és a 60/40 arányban dönthető hátsó üléstámláknak köszönhetően tovább bővíthető. Ez egyébként 62 literrel nagyobb érték, mint az előd esetében. Vezetéstámogató rendszerekből sem lesz hiány, a félig önvezető funkciókkal kecsegtető Pilot Assist mellett természetesen sávtartó, adaptív tempomat, holttérfigyelő, vészfékrendszer és egyéb finomságok is vannak – ezekről szintén részletesen írtunk a V60 kapcsán.

Hajtásláncok tekintetében az S60 nagy „újdonsága” az lesz, hogy nem kap egyetlen dízelmotort sem, és kizárólag benzines illetve konnektoros hibrid hajtásláncokkal lesz elérhető. A bevezetéskor a 254 lóerős T5 és a 310 lóerős, összkerekes T6-os lesz elérhető, egyaránt nyolcfokozatú automata váltóval. Később jöhet több összkerekes változat is – alapból ugyebár elöl hajt az S60 –, és a 190 lovas T4 is bemutatkozik majd.

Konnektoros hibrid egységből is kettő lesz: a már ismert T8 390 lóerős összteljesítménnyel, a T6 Twin Engine pedig 340 lóerővel áll majd a vásárlók rendelkezésére. Mindkét esetben egy négyhengeres turbós benzinmotor mellé csatlakozik egy elektromotor, a villanyos hatótáv pedig mindkét esetben 40 km körül alakulhat. A T8 a Polestar által optimalizált verzióban is elérhető lesz, ami sportosabb elemekkel és valamivel 400 lóerő feletti teljesítménnyel érkezik majd.

Az S60 lesz az első Volvo, amit Amerikában készül majd, és bár az árakról egyelőre nem tudunk pontosat mondani, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a négyajtós valószínűleg olcsóbb lesz valamivel, mint a V60. Mivel utóbbiból benzinesként egyelőre csak a T6 rendelhető, így legfeljebb arra tudunk következtetni, hogy a normál T6-os nagyjából 14 milliónál, vagy annál egy hajszállal magasabb áron indulhat majd. Amint több részlet is érkezik majd az autóról, természetesen mi is beszámolunk majd róla.




Hozzászólások  

 
#1 Kübler János 2018-06-21 09:21
Nekem nem igazán jön be bár biztosan nagyon jó autó lehet
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark